Hírek
2020. Március 20. 17:07, péntek | Belföld
17 millió forint gyűlt össze a magyar művészek megsegítésére - Szirtes Tamás magánemberként utal
Már 17 millió forint folyt be a Thália Színház által hétfőn létrehozott Színházi Szolidaritási Alaphoz.
Megkezdte működését a Thália Színház igazgatója, Kálomista Gábor és művészeti vezető színművésze, Schell Judit által megalapított Színházi Szolidaritási Alap. A kezdeményezés célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel.
A Thália Színház az induláskor 15 millió forinttal támogatta az alapot, amelynekszámlaszáma március 18. óta aktív, és eddig több mint tizenhétmillió forint folyt be.
A Színházi Szolidaritási Alap pénteki közleményében azt írták: „ezúton is szeretnénk megköszönni az eddigi felajánlásokat, melyeket továbbra is várunk az MKB 10300002-13180023-00014900 bankszámlaszámra. [...] Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.”
Az Origónak Schell Judit alapító hétfőn azt mondta „egy kuratórium fogja eldönteni, hogy milyen mértékben és kiket tud támogatni az alap. A kuratórium pedig művészeti főtitkárokból áll majd össze.”
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója megjegyezte: "A veszélyhelyzet miatt nehéz anyagi helyzetbe került színészek segítéséhez a Színházi Szolidaritási Alap jó lehetőséget teremt. Schell Judit és Kálomista Gábor kezdeményezését nagyszerűnek tartom! Erre a célra magánemberként támogatásomat nyomban át fogom utalni, és erre biztatok mindenkit."

A pénteki közleményt már a kuratórium elnöke, Brüll Krisztina írta alá, aki a Thália Színház művészeti főtitkára. Az alap Facebook-oldalán folyamatos tájékoztatást adnak, elérhetőségük továbbra is a következő: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com.
Forrás: origo.hu
Kép: Színházi Szolidaritási Alap
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
