Hírek
2013. November 19. 12:52, kedd |
Helyi
Forrás: Police.hu
18 év körözés után fogták el a gyilkosság gyanúsítottját
Csehországban fogták el nyáron egy 1995-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját, akit most Magyarországra szállítottak.
Élettársa jelentette 1995. március 2-án egy vietnámi állampolgárságú férfi eltűnését a rendőrségen. Néhány nappal később a nő egy buszon utazva figyelt fel párja korábban ellopott autójára egy Budapest XI., Tétényi úti parkolóban. A helyszínre irányított rendőrök kinyitották a járművet és a csomagtartójában megtalálták az eltűnés miatt keresett férfi takaróba csomagolt holttestét.
A nyomozás során kiderült, hogy az áldozatot egy Budapest XI., Fehérvári úti lakásban akkor még ismeretlenek lelőtték, a nála lévő készpénzt, valamint arany nyakláncát eltulajdonították, holttestét a sértett járművébe rejtették, majd az autót leparkolták a Tétényi úton. A nyomozók megállapították, hogy a lakást, ahol az áldozatot megölték, korábban egy vietnámi pár bérelte, akik a rendelkezésre álló adatok alapján gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. Mivel a felkutatásukra tett intézkedések nem vezettek eredményre, 1995 áprilisában a Budapesti Rendőr-főkapitányság országos körözést adott ki, később a nyomozó hatóság kezdeményezésére európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki ellenük.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2013 nyarán arról tájékoztatták a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy 2013. június 28-án a csehországi Vrbovec településen elfogták az évek óta körözött nőt. 2013. november 14-én a gyanúsítottat Magyarországra szállították. Kihallgatásakor megtagadta a vallomástételt, őrizetbe vételét követően az illetékes bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
A 42 éves gyanúsítottal szemben a további eljárást - előzetes letartóztatása mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le.
Az emberölés elkövetése miatt körözött, a képen látható Doan Khac Hoang 39 éves vietnámi állampolgár ellen korábban kibocsátott európai és nemzetközi elfogatóparancs továbbra is érvényben van. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a körözött férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható „Telefontanú” zöld számán (h.-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. - írja a police.hu

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 08:25, hétfő | Helyi
Sportkongresszus az egyetemen, friss kutatások terítéken
A legújabb kutatási eredményeket mutatták be a Széchenyi István Egyetemen rendezett országos sporttudományi kongresszuson.
2026. Június 08. 08:09, hétfő | Helyi
Ismét elnyerte a Superbrands minősítést a győri Ceres
A Ceres immár kilencedik alkalommal nyerte el a Superbrands elismerést, amely a világ egyik legismertebb és legelismertebb márkaminősítési programjának védjegye.
2026. Június 08. 07:06, hétfő | Helyi
Egyelőre még mindig nincs jelentős szúnyogártalom
Csak egy-egy helyen jelentek meg eddig csípőszúnyogok, jelentősebb szúnyogártalom nem alakulhatott ki az időjárás miatt. Talán most jön a változás?
2026. Június 07. 08:21, vasárnap | Helyi
Mutassuk meg együtt Győr különleges fáit!
Győr tele van különleges fákkal, mutassuk meg együtt Győr legszebb és legértékesebb fáit. Küldjük el a polgármesteri hivatalnak a Győr applikáción keresztül!
