Hírek
2018. Március 01. 10:00, csütörtök | Külföld
2 milliárd dollárból bővítik a párizsi Disneylandet
A párizsi Disneyland eléggé megsínyli azt, hogy a francia turizmus visszaesett a terrortámadások miatt. Ezért új, tematikus helyszínekkel bővítik a parkot. Körülbelül 520 milliárd forintnak felel meg.
Az ambiciózus terveket Robert Iger, a Disney vezérigazgatója közölte a sajtóval, miután találkozott a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal.
A fejlesztések 2021-ben kezdődnek, építenek több új helyszínt, tematikus lesz a Jégvarázs (Frozen) és a Csillagok háborúja (Star Wars) rész is. Emellett egy új tavat is akarnak ásni a parkba.
A beruházásokra azért van szükség, mert az 1992-ben nyílt park az elmúlt években sok látogatót vesztett, és az eddigi kisebb fejlesztések nem bizonyultak elégségesnek.
A látogatószám csökkenése összefüggésben van azzal, hogy a terrortámogatások miatt eleve kevesebb turista érkezik a francia fővárosba – írja a BBC.
A nemzetközi Disney tavaly átvette a teljes irányítást a park felett, ugyanis felvásárolta az Euro Disney részvényeit.
A park 32 kilométerre keletre fekszik Párizstól, és a Disney közlése szerint 16 ezer embernek ad munkát, és a francia turizmus bevételeinek 6 százalékáért felel.
A Disney párizsi parkja az elmúlt 25 évből 18-szor volt veszteséges, ami a befektetők szerint az alacsony látogatószámnak és a Disney magas jogdíjainak volt köszönhető.
Forrás: origo.hu
Kép: AFP/Bertrand Guay
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 14:00, szombat | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld
Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben
Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
