Városlista
2026. július 24, péntek - Kinga, Kincső

Hírek

2017. November 27. 07:30, hétfő | Helyi

Hangulatok a Múzeumházban

Hangulatok a Múzeumházban

Szombaton nyílt meg Csobay Dániel fotográfus "Hangulatok" című fotókiállítása, a Múzeumházban.

A megnyitón a fiatal győri fotográfust, volt tanárai- Hollósi Emese és Kurcsis László grafikusművész- szívhez szóló gondolatokkal méltatták.

Hollósi Emese a Forrás Waldorf Iskola magyartanárának megnyitóbeszédéből idéznék:

"...Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felkérést kaptam a kiállítás köszöntőjének megírására, és ennek okát bizony nem találhatom abban, hogy nagy szakértője lennék a képzőművészeteknek, de melegséggel tölt el a lehetőség, hogy talán azért állok itt, mert Danit hosszú évek óta ismerem. Oly hosszú évek óta, melyet most korom okán nem is firtatnék, de elég régóta ahhoz, hogy barátomnak tekintsem, a barátom barátait – Önöket - pedig a magaménak is tudjam.
Így hát barátok között lévén nem történhetik sértődés, ha emlékidézésbe is fogok, s teszem ezt azért, hogy a kiállítás képei között sétálva ne feledhessék az alkotót, aki a masina mögött állva megragadta nekünk pillanatot...."

"...Mikor néhány évvel ezelőtt, immár végzettséggel igazoltan is belépett a fotósok sorába, meghívott egy kiállítására. Stuttgarti útjáról hozott képeket, úgy éreztem magam, mintha kirándulni vitt volna magával. És ma is ezt a képzeletbeli utazást érzem a képein, mintha hívna, csak: „Sétáljunk egyet, te csak fogd a kezem, én vezetlek.” Pontosabban: „Emese, csak fogja a kezem, majd én vezetem.” Ha így tennénk itt a teremben – és majd így teszünk - a fények és árnyékok játékában hallanánk az esti neszeket, beszívhatnánk az tovatűnt évszakok illatait, győri tornyok láttán kicsit elszédülhetnénk, és láthatnánk, ahogyan a Dunán úszik el a dinnyehéj..."

"...Mert majd látni fogják, Dani szeretett városa Győr. És akár e város szülöttei, akár messziről jött vándorok, mint én, most igazán lehetőségük lesz magukba szívni e város hangulatát, hangulatait.
Hogy megtehessék, tisztem véget ér. Kedves Dani, köszönöm, hogy ebbe az estébe múltja fontos darabjaként a Waldorf Iskola is bekerülhetett. Örülök, hogy új diákjaink megtapasztalhatják ezt a gesztust, ahogyan a tanítvány felemeli mestereit. Nekem nagyon jól esik. Mondja, nem tegeződhetnénk?..." -
Többek között ezeket a szívhez szóló gondolatokat osztotta meg Hollósi Emese az érdeklődőkkel, végére hagyva egy különleges, örömteli, nem mindennapi fordulatot.

A vendégkiállító, idén 25 éves Forrás Waldorf Iskola diákjai megnyitóműsorral kedveskedtek.

„A szív, a kéz és a fej iskolájában” kiváló tanároktól tanulhattam, akikre mindig jó szívvel emlékszem vissza. Láthatatlan szálak kötnek össze minket évek múltán is. Így jött létre ez a közös kiállítás, ahol egykori iskolám, az idén 25 éves Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola vendégkiállítóként vesz részt Kurcsis László grafikusművész, az iskola művésztanárának szakmai támogatásával. Ezzel a közös kiállítással, együtt is megünnepeljük az iskola 25. születésnapját.
A kiállításon bemutatott fotóimat szülővárosom szeretete, a folyók városának sokszínűsége, a folyók közelében megélt pillanatok varázsa ihlette."

Fotók: Cs.J.

A kiállítás 2017. december 16-ig tekinthető meg. A Múzeumház belépője: 200 Ft Nyitvatartás keddtől péntekig: 10-16 óráig. Hétfő: szünnap.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi

Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.

2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi

Több utca és járda felújítása kezdődik

Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.

2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi

Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson

400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.

2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi

Barokk pompába öltöznek a kirakatok

Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.