Hírek
2010. Október 09. 10:30, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
21. Bécs-Pozsony-Budapest Szuper-maraton a vörösiszap károsultjaiért
Idén immár 21. alkalommal kerül sor a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratonra, amely három országon és 44 településen, közöttük Győrben halad majd keresztül október 19. és 23. között. A szervezők sajtótájékoztatóján elhangzott: az id
A 320 km össztávú viadal zárónapján Budakesziről nemzetközi félmaraton indul, a Jászai Mari térről pedig csatlakozó futást szerveznek, amelynek nevezési díja egységesen és képletesen 1956 forint lesz.
Az így összegyűlt pénzt a magyar kormány a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel.
A versenyzők Bécsből indulnak október 19-én, aznap este átérnek a pozsonyi expo területére, ahonnan 20-án Győr felé folytatják útjukat.
Másnap Győrben lesz a rajt, a tatai edzőtáborban a cél, 22-én pedig Tatáról Budakeszire futnak a résztvevők. Az október 23-i cél a budapesti Széchenyi fürdő lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 24. 09:12, péntek | Helyi
Már népbetegség az elhízás: Győrben és Sopronban is Botra fel! túra
A korábbi évek sikereit követve 2024-ben hatodik alkalommal startol el a Botra fel! a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége kezdeményezése, melyhez idén a Magyar Diabetes Társaság is csatlakozik.
2024. Május 24. 08:15, péntek | Helyi
Lelki emlékmű a pannonhalmi bazilika
Nyolcszáz éves jubileumát ünnepli idén a Pannonhalmi Főapátság bazilikája.
2024. Május 24. 07:12, péntek | Helyi
Viharkárok: hét platánfa is kidőlt Győrben
A viharos időjárás miatt kedden Győr-Moson-Sopron vármegyében tizenkét alkalommal kellett beavatkozniuk a hivatásos tűzoltóknak, főként Győrben és a környező településeken.
2024. Május 23. 09:13, csütörtök | Helyi
Pintér-Péntek maradt az iparkamara elnöke
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara május 8-án.