Hírek
2019. Szeptember 04. 18:21, szerda | Belföld
40 éve halt meg Öveges professzor
A Kossuth-díjas fizikusprofesszor, piarista szerzetes, pap és tanár Öveges József, 89 éves korában hunyt el Budapesten.
Az elemi iskola első öt osztályát 1901-től 1906-ig a Győr vármegyei Péren végezte, utóbb a település a tiszteletére róla nevezte el az intézményt. Ezután szülei a győri bencés gimnáziumba adták.
Öveges József ősei apai ágon legalább kétszáz évre visszamenően néptanítók voltak, ő maga 1919-ben szerzett tanítói diplomát.
Elsősorban a matematikai és a fizika érdekelte, de bencés és piarista tanulmányait követően pappá is szentelték. Tanári pályája kezdete után hamar eldönötte, hogy az ifjúság számára szeretne tudományos-ismeretterjesztő könyveket írni, melyek előtérbe helyezik a fizika szépségét. Népszerű oktató volt, mert bármely bonyolult fizikai dolgot és kísérlet az egyszerű emberek nyelvén is képes volt elmagyarázni.
1945 után a Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskolán volt tanszékvezető tanár. Több mint harminc könyvet írt, igazi népszerűségét azonban közkedvelt rádiós és televíziós sorozatainak köszönheti.
Forrás: bama.hu
Kép: Wikipédia
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 13:00, szombat | Belföld
NVI: országos informatikai próbák segítik a választás előkészítését
Valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az áprilisi országgyűlési választás előkészítése érdekében - közölte az NVI a honlapján pénteken.
2026. Március 21. 11:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: nem küldünk magyar katonákat a Közel-Keletre
Gulyás Gergely bizonytalan volt a kérdésben, Trump kérésére ő megfontolná a dolgot.
2026. Március 21. 10:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor: újítsuk meg a háborúellenes szövetséget!
"Tanulni kell az elmúlt négy év tapasztalataiból arról, hogyan maradtunk ki a háborúból" - mondta Orbán.
