Hírek
2018. Augusztus 06. 09:13, hétfő | Belföld
810 éves Mosonszentmiklós
Mosonszentmiklós község fennállásának 810 éves jubileuma alkalmából a Községi Önkormányzat a helyi Római Katolikus Egyházközséggel karöltve ünnepi megemlékezést szervezett.
A több napos, világi és egyházi programsorozat kiemelkedő eseménye volt az augusztus 5-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor bemutatott püspöki szentmise, melynek főcelebránsa Mons. Dr. Veres András megyéspüspök úr volt. Koncelebrált a helyi egyházközség plébánosa, Gőgh Tibor atya.


A szentmisén részt vettek a környék polgármesterei, valamint Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megye kormánymegbízottjának képviseletében dr. Konrád László mb. igazgató.
A templom felszentelésének évfordulóján bemutatott szentmisét követően elhangzott ünnepi beszédek után a község polgármestere, Bedő Csaba, a belügyminiszter által áláírt jubileumi díszoklevelet vehetett át, mely nem csak a ma élők számára jelent elismerést a településen az elmúlt évek során megvalósult sikeres beruházások kapcsán, hanem az elődök iránti tiszteletet is magában foglalja, hiszen általuk juthattak el a ma élők egy élhető, otthonos, egyre fejlődő településhez.
Az ünnepi szentmisét és a közös megemlékezést díszebéd követte a helyi vendéglőben.
Szerkesztette: Csobay Dániel
Főkép: Csobay Dániel fotográfus
Képek forrása: Gőgh Tibor atya
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést
