Hírek
2019. November 14. 10:16, csütörtök | Bulvár
87 évesen adja be a válópert Vitray Tamás
Egyedül kezd új életet Vitray Tamás, aki elválik feleségétől, az operettprimadonna Kállay Boritól - írja a Blikk.
"Harminckét évnyi házasság után egyetértésben döntöttünk így. Általában nem szoktam 87 évesen válni, de a sors másként rendelte.
Nincs bennem gyűlölet, nincs bennem harag. Alighanem egyedül fejezem be az utat, ami még hátravan" - fogalmazott Vitray Tamás.
A televíziós elárulta, hogy a bíróságnak nem lesz sok dolga, ugyanis az anyagiakban is sikerült megállapodniuk feleségével.
Fiai mindenben támogatják a Vitrayt, aki már el is költözött a közös otthonukból.
Amúgy sok évvel ezelőtt egyszer már kipróbáltam az agglegényéletet, nem félek az egyedülléttől,
bár igaz, ami igaz, akkor még jóval fiatalabb voltam. Most lettem igazán agglegény
- árulta el Vitray.
Azt is mondta, hogy mindkettőjüknek más-más okból bár, de jobb így. Legalábbis reméli.
Kállay Bori nem kívánt nyilatkozni a válásról, korábban azonban egy interjúban azt mondta, hogy náluk soha egy hangos szó, összezördülés nem volt a harminckét év alatt, de ha fiatalon találkoznak Tamással, biztosan nem maradnak együtt.
Forrás: origo.hu
Fotó: Hirling Bálint - origo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
