Hírek
2012. Június 16. 13:30, szombat |
Helyi
Forrás: Németh Viktória
A győri Jekyll és Hyde nyitja a Szegedi Szabadtéri Játékokat - ELSŐ KÉPEK ITT!
A Győri Nemzeti Színház társulata nyitja az ország legnagyobb nyári színházi ünnepét, a Szegedi Szabadtéri Játékokat.
A Győrben csak októberben debütáló Jekyll és Hyde című világhírű musical lesz a rendezvény nyitódarabja. A színházban már javában tartanak az előkészületek, ám a teljes – Kentaur által tervezett – díszlet csak a Tisza-parton fog majd összeállni.
A darabot Molnár László rendezte, aki egyben a kettős személyiséggel bíró főszereplőt is alakítja.
- Mérhetetlenül megtisztelő a társulat számára, hogy mi nyithatjuk meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Bár a darab több szereplőjének, többek között Janza Katának, Nagy Balázsnak, Forgács Péternek és jómagamnak is volt már alkalmunk a Dóm téren játszani, idén első alkalommal mutatkozhatunk be a Győri Nemzeti Színház társulataként - mondta Molnár László.
A történet szerint Dr. Henry Jekyll, a jónevű angol elmeorvos a személyiségben meglévő kettősség motívumait és mechanizmusát kutatja, miközben kifejleszt egy olyan szérumot, amely segítségével az emberi lélek mélyére, a mindannyiunkban meglévő gonosz közelébe lehet jutni, kivívva ezzel a korabeli hippokrita és konzervatív medicína ellenszenvét. Hol húzódik a határ a jó és a rossz között? Meddig és hogyan juthatunk el személyiségünk megismerésében, ha a sötét oldal titkait kutatjuk? S ha elérünk a személyiség legmélyebb rétegeihez, ha megtapasztaltuk gonosz énünk lényegét, van-e visszaút társadalmi létünkbe? A kérdésekben felvetett problémákra Dr. Jekyll merész megoldást talál: önmagán próbálja ki a szérumot. Azonban a választ, a borzalmas bizonyosságot már Mr. Edward Hyde-tól tudjuk meg...
A péntek esti utolsó győri próba után a színészgárda és a díszlet elindul az ország másik felébe, hogy a helyszínen készülhessenek tovább, s július 6-ra minden a legnagyobb rendben működjön.
Fotó: Nagy Péter
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.





