Hírek
2012. Október 19. 09:46, péntek |
Helyi
Forrás: Németh Viktória
A jó és a rossz harca – Jekyll és Hyde premier szombaton Győrben
Szombaton este láthatják először a győri nézők, a sokak által már nagyon várt Jekyll és Hyde musical-thrillert. VIDEÓVAL
Csütörtök délután a szerencsések részt vehettek egy premier előtti beszélgetésen a szereplőkkel és a rendezővel, majd az utána következő főpróbát is megtekinthették.
Nagy izgalommal várja a közönség a szombati premiert, hiszen nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon hatalmas sikert aratott a darab, s már alig várjuk, hogy végre mi, győriek is részese lehessünk ennek a csodának. A bemutató előtti beszélgetésen a szereplők kulisszatitkokat árultak el, mi is történik a színfalak mögött, valamint, hogy mit jelent számukra a Jekyll és Hyde. Janza Kata elmondta, hogy bár őt elsősorban az Elizabeth című musicallel azonosítják, nála első helyen mégis a Jekyll és Hyde áll, s nagy fizikai és szellemi felkészültséget kíván minden karaktertől. A szereposztás is változatos, hiszen Molnár László, aki tíz éve játsza Dr. Jekyllt és Mr. Hyde-ot, mellette a második szereposztásban a Tunyogi Bernadettet váltó Pető Zsófia most szerepel először egy ekkora színházban, mint a győri.
A nagyszerű történet mellett, a nézőknek nem mindennapi látványban lehet részük, hiszen a színházban megújult a világítás-, és hangtechnika, s a Kentaur által megálmodott díszlettől mindenkinek le fog esni az álla.
Bár a közönség nagy része talán már nem is hitte, hogy valaha eljön ez a nap, de végre itt van Dr. Jekyll és Mr. Hyde, s már csak egyet kell aludnunk és megismerhetjük az angol elmeorvos lebilincselő történetét.
Fotó: Nagy Péter
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
