Hírek
2013. Február 23. 20:29, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
A Jobbik tiltakozik a magyargyűlölet ellen
A Jobbik egy keddi szolnoki sporteseményen történtek miatt a nemzeti jelképeink, érdekeink és értékeink mellett való kiálláson túl tiltakozik a magyargyalázás és gyűlölet ellen - jelentette ki Apáti István, a párt országgyűlési képviselője szombaton Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Mint a politikus felidézte, a Szolnoki Olaj KK-nak az izraeli Happoel Holon ellen vívott kosárlabda-mérkőzésén kitiltották a magyar és a székely zászlókat a sportcsarnokból, illetőleg a szurkolók saját drapériáikat sem vihették be. A szurkolókra hivatkozva azt mondta: a helyszínen megerősített rendőri erő és biztonsági cég teljesített szolgálatot, sőt ötven terrorelhárító is megjelent, amelynek okát mai napig nem fedte fel senki.
Akár izraeli biztonsági vezetői kérésre, akár hazai szolgalelkű döntés alapján történt mindez, "rettenetes szégyen és múlhatatlan gyalázat", hogy 2013-ban Magyarországon egy állítólagos nemzeti kormány regnálása alatt ilyen bekövetkezhet - fogalmazott a képviselő.
Apáti István emlékeztetett arra, hogy a "nemzetközi zsidó lobbinak" már sikerült elintézni, hogy a márciusban esedékes magyar-román válogatott labdarúgó-mérkőzést zárt kapuk mögött kelljen lejátszani, egy jelentőségéhez képest "százszorosan felfújt, mondvacsinált ürügy miatt".
A Szolnokon történtek okán a felelősöket fel kell kutatni, várjuk az üggyel kapcsolatban a kormányzat megnyilatkozásait, valamint Szalay Ferenc polgármester és Tóth Zoltán klubvezető nyilatkozatát - mondta a politikus, hozzátéve: "döbbenetes, mekkora lapítás, sunyítás van az ügy körül".
A jobbikos képviselő azt várja, hogy az izraeliek ezért kövessék meg a magyar szurkolókat, hiszen nemcsak a Szolnok drukkereit sértették meg, hanem az egész nemzetet "porig alázták" gyalázatos tettükkel.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.