Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2026. Január 31. 07:08, szombat | Helyi

A SICK Kft. beruházása nyomán háromszáz új munkahely jött létre Kunszigeten

A SICK Kft. beruházása nyomán háromszáz új munkahely jött létre Kunszigeten

A település méretét tekintve különleges dolognak számít, hogy a SICK Kft. beruházása háromszáz új munkahelyet hozott létre Kunszigeten

Részben a kormány támogatásának köszönhetően, ami megerősíti, hogy a magyar emberek pénzéből a magyar gazdaság fejlesztésére kell költeni, s nem egy másik ország működtetésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a településen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a SICK Kft. projektzáró ünnepségén elmondott beszédében kiemelte, hogy az intelligens optikai szenzorokat gyártó, német tulajdonosi hátterű vállalat tízmilliárd forintos beruházást hajtott végre, amelynek nyomán egyebek mellett új üzem és raktár épült, így ötven százalékkal nőtt a kapacitás.

Elmondta, hogy a projektet a kormány 1,6 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva háromszáz munkahely létrehozásához a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen.

"Ebben a vármegyében vannak különleges dolgok. Például az az, ami itt van. Itt van a Kunsziget nevű település, ahol laknak nagyjából másfél ezren. Itt van egy gyár, amely a világpiacra termel abszolút versenyképes módon, és ahol ennek a beruházásnak meg a jövőbeni fejlesztéseknek köszönhetően hamarosan több mint ezren dolgoznak, és amiket itt előállítanak, azok az egész világon megállják a helyüket" – mondta.

"Az intelligens optikai szenzorok, amelyeket itt előállítanak, a világ minden pontján megtalálhatók az óceánjáró hajóktól kezdve a villamosokon, az önvezető traktorokon, az ipari kéményeken keresztül egészen a repülőtéri csomagszenzorokig" – fogalmazott.

Továbbá rámutatott, hogy Győr-Moson-Sopron vármegye a tíz év ezelőtti 3200 milliárd forintról 5700 milliárd forintra növelte az évi ipari teljesítményét, miközben a munkanélküliség két százalékra csökkent. Szavai szerint ez annak is köszönhető, hogy ezen idő alatt 124 beruházás jött létre állami támogatással a térségben, összesen 810 milliárd forint értékben.

(Fotó, forrás: MTI)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi

Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője

A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.

2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.

2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi

Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben

Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.