Hírek
2017. Október 17. 16:25, kedd | Helyi
"A tisztelet jele" - Felavatták a Nagymama-szobrot
A családra, mint értékre, és annak egyik legfőbb pillérére a nagymamára fókuszál az új köztéri alkotás, amelyet a Pálffy utcai rendelők előtt állított a város…
Az elmúlt években is több köztéri alkotást állítottunk, és ezt úgy tesszük, hogy azok valamilyen üzenetet hordozzanak, valamire ráirányítsák gondolatainkat. Ilyen a nagymama szobor is, amely a család fontosságára és annak egyik legfőbb összetartójára hívja fel a figyelmet. – mondta el az átadáson Borkai Zsolt polgármester.

Hozzátette, a nagymamáról mindenkinek pozitív asszociációk jutnak eszébe, egy kedves emlék, a gondoskodás, a megértő szeretet. Ezzel a szoborral a város köszönetet mond nekik mindazért, amit tőlük kapunk.
Az ötlet dr. Somogyi Tivadar alpolgármestertől származik. A terület önkormányzati képviselője kifejtette, Győr egy idősbarát város, amelyik odafigyel szépkorúira, de ez természetes is, hiszen maga a város, de annak lakói személy szerint is sokat köszönhetnek nekik. Nagymamáink, nagyapáink sokat tettek értünk, és ezért gondolta, hogy a szobor felállítása méltó köszönet lehet. Az alpolgármester megköszönte a támogatást az Agrofeednek, a Pannonvíznek, a Győrszolnak és a győri Útkezelő Szervezetnek is, akik az önkormányzat mellett hozzájárultak a megvalósításhoz.

A leleplezés után az alkotó, Rieger Tibor - akinek már több mint tíz másik alkotása is díszíti a város közterületeit -, hangsúlyozta, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy ezt a művet ő készíthette el. Bár általában a szobrok egy konkrét személyt ábrázolnak valamilyen hősies megjelenítésben, most ennél általánosabb volt a téma. Ennek ellenére igen is fontos szereplő a nagymama, hiszen az édesanyák és a nagymamák névtelenül is előre viszik a világot.

Az átadó ünnepségen Bende Ildikó színművész közreműködött, a jelenlévő nagymamákat a Bisinger Óvoda óvodásai köszöntötték.

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor
Forrás: gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi
Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak
Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.
2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi
Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába
A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
