Városlista
2020. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2013. Augusztus 23. 15:59, péntek | Életmód
Forrás: MTI

A túl sok vas növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

A túl sok vas növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

A túl sok vörös hús fogyasztása fokozhatja az Alzheimer-kór kockázatát, mivel növeli a vas mennyiségét az agyban - derült ki egy új amerikai tanulmányból.

Alzheimer-kóros betegek agyáról készült felvételeken vas felhalmozódását fedezték fel olyan területeken, amelyek általában a betegség korai stádiumában károsodnak. A későbbi stádiumban érintett agyterületeken nem tapasztalták a vas szintjének emelkedését - tudósít a The Daily Telegraph online kiadása a Journal of Alzheimer's Disease című szaklapban megjelent tanulmányról.A vizsgált leleteket a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i intézményének (UCLA) tudósai egészséges idős emberek agyáról készült felvételekkel is összehasonlították, és azt találták, hogy a vas csak a betegek sérült agyszöveteiben halmozódott fel. Noha a tanulmány nem bizonyította, hogy a vas a betegség okai között szerepelne, eredményeik szerint "hozzájárulhat a kialakulásához". Ha a vörös hús és a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztását csökkentik, kisebb mennyiségű vas rakódhat le az agyban - olvasható a tanulmányban.

Az Alzheimer-kutatások többsége arra a két anyagra, a béta-amiloidra és a Tau-fehérjére koncentrált, amely a betegek agyában felhalmozódik, és a kutatók szerint vagy megbontja az idegsejtek közti kapcsolatot, vagy elpusztítja őket. Az új tanulmány arra utal, hogy a vas lehet a harmadik tényező, mely az Alzheimer-kór kialakulásában szerepet játszik.

Bár a vas nélkülözhetetlen a sejtek egészséges működéséhet, a kutatók úgy vélik, nagy mennyiségben mérgező is lehet. A legtöbb vasat azokban a sejtekben találták meg, amelyek a mielint (velőshüvely), az idegsejtek nyúlványait körülvevő védőburkot állítják elő. Ez az anyag teszi lehetővé a sejtek közti kommunikációt is.A mielin pusztulása miatt lerakódások jöhetnek létre, ez további sejthalálhoz, a beteg állapotának romlásához vezethet a kutatók szerint. Megvizsgálták 31 Alzheimer-kóros páciens két agyterületét, a hippokampuszt, amely az emlékezet működéséért felelős, és általában a betegség korai szakaszában károsodik, és a talamuszt, amely az érzékelés és a mozgásképesség helye, és általában egészségesen működik a kór késői stádiumáig. Arról számoltak be, hogy a hippokampuszban szokatlanul sok ferritint, vagyis vasat tároló fehérjét mértek, míg a másik agyterületen, a talamuszban ilyet nem tapasztaltak.

"A nagy mennyiségű vas a szövetkárosodással együtt fordul elő, és mindkét jelenséget az Alzheimer-kóros betegeknél tapasztaltuk, az egészséges idős embereknél nem, tehát arra következtettünk, a vas felhalmozódása szerepet játszhat a betegség kialakulásában. Ez befolyásolható a vörös hús vagy a vastartalmú étrend-kiegészítők fogyasztásának csökkentésével is" - magyarázta George Bartzokis, a kutatás vezetője.

http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/10259889/Red-meat-could-raise-Alzheimers-risk.html

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 01. 17:03, szerda | Életmód

Az internetezők hetven százaléka vásárol online

A magyarok már a járvány előtt is rendszeresen használták az internetet különböző ügyeik intézésére;

2020. Július 01. 11:09, szerda | Életmód

Magyar kutatók vezetésével derítették fel egy ritka, súlyos betegség okát

Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el nemzetközi kutatócsoport egy család férfi tagjait három generáció óta sújtó kórkép eredetéhez.

2020. Július 01. 09:00, szerda | Életmód

Rendszeressé válhat a 40 fokos hőmérséklet a század végére Nagy-Britanniában

Rendszeressé válhat az akár 40 Celsius-fokot is elérő nyári hőmérséklet 2100-ra Nagy-Britanniában, ha nagyon magas marad a szén-dioxid-kibocsátás - derült ki a brit meteorológiai szolgálat (Met Office) új tanulmányából.

2020. Június 29. 15:37, hétfő | Életmód

2012 óta folyamatosan nő a születésszám Magyarországon

Folyamatosan nő a születésszám 2012 óta Magyarországon - mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.