Hírek
2023. Március 13. 17:18, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
A versenyen maximum 30 perces hangfelvételekkel lehetett részt venni, különlegessége, hogy bármilyen hangszeres szólista, énekes, zenesze
Új, nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia, így hétfőtől hetente 17 járatot indít Belgrád és Budapest között - közölte a szerb nemzeti légitársaság.
A rendszeres budapesti járat mellett további húsz olyan úti cél felé indít gépeket az Air Serbia, amely nem volt elérhető az előző évben - olvasható a közleményben. Az első budapesti gép már hétfőn reggel elindult és meg is érkezett a magyar fővárosba.
Bosko Rupic, az Air Serbia stratégiai igazgatója azt is közölte, hogy folyamatosan követik az igényeket, és ezek mentén növelik majd a járatszámot a két főváros között. Reményét fejezte ki, hogy a közvetlen járat Belgrád és Budapest között hozzájárul a két főváros jobb összeköttetéséhez, és felgyorsítja az utasok európai mozgását. A közlemény szerint a Belgrád-Budapest járat bevezetését követően az utasok sokkal jobb összeköttetésekkel utazhatnak a továbbiakban Magyarországról Spanyolországba, Olaszországba, Görögországba, Ciprusra, az Egyesült Államokba, de a nyugat-balkáni térség országaiba is.
Az Air Serbiának tavaly több mint 2,76 millió utasa volt, ami 73 százalékos növekedést jelentett a még a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal küzdő 2021-es évhez képest. A vállalat 2022-ben három légikikötőjéből - Belgrádból, Nisből és Kraljevóból - összesen 31 420 járatot indított. Emellett tavaly 15 új úti céllal és hét új repülőgéppel bővült a szerb légitársaság kínálata.
A vállalat közlése szerint a koronavírus-járvány kitörése óta 2022-ben először tudott profitot termelni az Air Serbia, a nyereség tavaly elérte a 21 millió eurót (8078,7 millió forint).
Az Air Serbia részvényeinek 51 százaléka a szerb állam, 49 százaléka pedig az Egyesült Arab Emírségek Etihad légiközlekedési vállalatának a tulajdonában van.
Fotó: Wikipedia
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 14:00, kedd | Külföld
Orbán szövetségese ukrán zászló kitűzésével emlékezett meg a háború kitöréséről
Andrej Babis: az ukrán zászló kitűzésével emlékezik meg a cseh kormányhivatal az orosz agresszió kezdetéről
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.
2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld
Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
