Hírek
2010. Október 06. 09:30, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
A 200 tonnányi gipsz egyötöde érkezett meg a Győr megyei Mórichidához
Mórichidán, a Marcal hídján ugyan kifüggesztette a körjegyző a figyelmeztetést, hogy senki ne érintkezzen közvetlenül a vízzel, de egyelőre a vörösiszap-szennyezés előszele sem ért a Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye határánál fe
Már lapátolják a porló, a szél által fel-felkapott anyagot a híd lábához, hogy onnan majd tűzoltófecskendővel juttassák a vízbe.
Azért választották ezt a megoldást, mert - mint Janák Emil, a regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság vezetője korábban elmondta - így kívánják csökkenteni a szennyezett víz lúgosságát a mostani, a felső szakaszon 13 körüli erősségről legalább 10-esre. (a semleges érték 7)
A katasztrófavédelem emberei csak becsülni tudják, pontosan mikor ér ide a szennyező áradat. Most arra számítanak, hogy szerda reggelre éri el Mórichidát a szennyezés, de ez változhat annak függvényében, hogy honnan mekkora víz-utánpótlást kap az áradat.
Azt sem látták egyértelműnek, mennyi ideig lesz a folyóban az egy napja kiszabadult vörösiszap, hiszen lejjebb vannak olyan szakaszok, ahol alig mozog a víz. A csapat már találkozott a szennyezéssel: a hajnali órákban mentek Kolontárra segíteni. Többük cipőjén, bakancsán is látszik a rászáradt vöröiszap nyoma.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 08:15, hétfő | Helyi
Kreditekkel az egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Iskolaközpont.
2024. Május 13. 07:13, hétfő | Helyi
Jedlik Ányos elismerően csettintene: ma is működik a 100 éves szódagép
Egy ménfőcsanaki testvérpár ajánlotta fel azt a mintegy százéves szódagépet, amely a győri Széchenyi téri sörházban talált otthonra.
2024. Május 12. 09:11, vasárnap | Helyi
Idén is virágba borul Győr
Megkezdődött Győrben az egynyári virágok kiültetése.
2024. Május 12. 08:12, vasárnap | Helyi
Itt az új évad: Klasszikusok könnyedén
Kihirdette új évadát a Győri Nemzeti Színház.