Hírek
2010. Április 06. 14:12, kedd |
Sport
Forrás: NSO
A Barcelona lesz a Veszprém negyeddöntős ellenfele
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az MKB Veszprém a spanyol Barcelonával mérkőzhet meg.
A Barcelona a Kiel mögött, a németekkel azonos pontszámmal a második helyen végzett a D-csoportban. Nyolc találkozóját megnyerte, egy vereségét a Kiel ellen szenvedte el hazai környezetben (27-30), de az idegenbeli összecsapáson sikerült visszavágni (32-30). A dán KIF Kolding otthonában viszont csak egy pontra volt elég a 25-25-ös döntetlen.
A nyolcaddöntőben a remek játékoskerettel rendelkező, Gál Gyulával megerősített CO Zagreb került a katalánok útjába, de hiába volt a horvátok részéről nagy a fogadkozás, már az első, zágrábi találkozón is vereséget szenvedtek (26-33), amely után a barcelonai visszavágó puszta formalitásnak tűnt. Az is volt, 36-33-ra azért ott is nyertek a gránátvörös-kékek.
A spanyol bajnoki címről az idén már hiába álmodó - igaz, két hete spanyol Király-kupát nyerő - Barcelona a végső BL-győzelemmel szeretné kárpótolni szurkolóit és szponzorait, akik el is várják a kiemelkedő eredményt a legendás csapattól, a Veszprém hajdani mumusától.
A két csapat legutóbb a 2003-2004-es kiírásban találkozott egymással - a Barcelona inkább a Szegedet, a Veszprém pedig a Ciudad Realt „nem tudta" elkerülni -, akkor a nyolcaddöntőben a magyar együttes bizonyult jobbnak. Az első találkozót akkor is a katalánoknál rendezték, a veszprémiek 33-29-es vereséget szenvedtek, de a hazai visszavágón 31-26-os győzelmet arattak, így egygólos különbséggel (60-59) jutottak tovább, hogy aztán a negyeddöntőben éppen az előbb említett Ciudad Real 61-49-es összesítéssel állítsa meg őket.
Az 1999-2000-es kiírásban viszont a csoportkörben oda-vissza vereséget szenvedett a veszprémi együttes a Barcelonától: itthon nyolc (23-31), kint négy góllal (21-25) kapott ki.
A párharc első mérkőzését április 21-25. között Barcelonában, a visszavágót április 28. és május másodika között Veszprémben rendezik majd meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport
Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
