Hírek
2010. Április 06. 14:24, kedd |
Helyi
Forrás: Winkler Csaba
A győri egyetem kutatólaboratóriumai középiskolás szemmel
A győri Jedlik nyos Gépipari és Informatikai Középiskolában 1997-ben létrehozott Generátor Alapítvány tevékenységének célja, hogy ösztönözze és támogassa a gy&
Az alapítvány szervezésében, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal Mecenatúra Programjának támogatásával 60 felsőbb évfolyamos, tehetséges, műszaki érdeklődésű jedlikes diák az elmúlt időszakban a Széchenyi István Egyetemen működő Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontban folyó innovációs munkával, a kutatási módszerekkel, annak eszközeivel, eredményeivel ismerkedett.
A tapasztalatokról a 2010. április 9-én, pénteken 12 órától tartandó programzáró rendezvényen számolnak be a diákok szószólói, az alapítvány, a Jedlik nyos Gépipari és Informatikai Középiskola és a győri egyetem vezetői, oktatói. A helyszín a Jedlik középiskola 110-es terme lesz (9021 Győr, Szent István u. 7.). Domonkos László igazgató, az alapítvány társelnökének megnyitója után dr. Szekeres Tamás rektor köszönti a sikeres programot lelkesen és eredményesen végigdolgozó diákokat. Varga Tamás 12/E osztályos és Polgár László 12/D osztályos diákok az új ismeretek, a műszaki pálya és életút motiváló szerepéről beszélnek.
- Az ötlettől a megvalósulásig program interaktív, négy csoportban, csoportonként 15 fővel végzett tevékenység volt - mondta el érdeklődésünkre Pék Dezső, a győri egyetem Anyagismereti és Járműgyártási Tanszékének tudományos főmunkatársa, aki a záró programon tartandó előadásában a napi kutatói munkába való betekintés folyamatát, a világszínvonalú eszközök használatát állítja középpontba. Csizmazia Ferencné dr. főiskolai docens a laboratóriumi munka során megismert eszközök, így az elektromikroszkóp, a spektrométer, a mérőgép használatát, az eljárásokat, mint az érdeklődést motiváló újdonságokat ajánlja a további tanulmányok megalapozójaként a résztvevőknek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
