Hírek
2010. Március 23. 13:35, kedd |
Belföld
Forrás: Független Hírügynökség
A H1N1 számokban
Magyarországon a H1N1 influenza járvány első hulláma mérsékelt súlyosságú volt. Az ÁNTSZ intézkedéseinek köszönhetően kevesebb ember betegedett meg és került kórházba, mint amire az európai előrejelzések szerint számítani lehetett
A súlyos influenzás szövődmények miatt kórházba kerültek közül intenzív ellátásra szorulók arányát az európai előrejelzés 15 százalékra becsülte, a magyarországi tény viszont 11 százalék lett. Az intenzív osztályon kezelt H1N1 fertőzött betegek közül viszont Magyarországon több szorult gépi lélegeztetésre, mint azt az unió prognosztizálta: 50 százalék helyett valójában az intenzíven kezelt betegek több mint kétharmadát, 67 százalékát lélegeztették mesterségesen.
Az országos tiszti főorvos összefoglalója megállapítja azt is, hogy Magyarország a világon az elsők között, 2009 szeptemberében kezdte meg a pandémiás influenza elleni védőoltási kampányát. Csak Ausztrália, Kína, valamint Omán kezdte meg ugyanekkor. A világ másik 14 országa csak októberben illetve 18 másik ország novemberben indította el a kampányát. A nyugat-európai országok többsége a járvány csúcsa körül, vagy csak azt követően tudta elkezdeni a védőoltási kampányát. Az Unióban az átoltottság 2010. február végére 8,5 százalék, Magyarországon 30 százalék, ami nemcsak európai, hanem világviszonylatban is kiemelkedő arány.
A tájékoztató szerint az oltási kampány során jelentős oltás-ellenes erőkkel kellett megküzdeni. Az értékelésben az országos tiszti főorvos elismeri a felkészülés során erre nem számítottak. Azonban azt is megjegyzi, hogy az oltás-ellenes kampány nemcsak Magyarországon, hanem az összes oltási kampányba kezdő országnál problémát
jelentett.
A tájékoztatás szerint az unió valamennyi országa most saját pandémiás értékelésén dolgozik, amelyek eredményeit Brüsszelben, egy közös konferencián vitatnak majd meg július 1. és 3. között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:07, hétfő | Belföld
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
