Városlista
2026. február 25, szerda - Géza

Hírek

2010. Május 30. 14:31, vasárnap | Belföld
Forrás: HírTV

A haza, a szabadság és az emberi méltóság mártírjaira emlékezünk

A haza, a szabadság és az emberi méltóság mártírjaira emlékezünk

Vasárnap van a Hősök Napja. 1917 óta emlékeznek a hősökre május utolsó vasárnapján. Ebben az évben foglalták törvénybe, hogy „nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az ut

Budapesten a Hősök terén, a XIX. kerületben a Templom téren, a Rákoskeresztúri Újköztemető, Magyar Katonahősök Emlékművénél lesznek vasárnap megemlékezések. Vidéken pedig - egyebek mellett - Csongrád megyében az Algyői Szabadidőközpontban, Szabolcs megyében, Nyíregyházán, Győr-Moson-Sopron megyében több településen, illetve Pest megyében, Tápiógyörgyén és Nagykátán is tartanak megemlékezéseket.


1942-ben az I. világháború halottainak emlékünnepét kiegészítette a II. világháború halottairól való megemlékezés. 1945 után, a szocializmus idején az ünnep feledésbe merül. A rendszerváltás után, 1989-ben újította meg az első szabadon választott kormány, ekkor már Hősök Napja néven. Az ünnep érvényét kiterjesztette „a haza, a szabadság és az emberi méltóság" valamennyi mártírjára, beleértve a holocaust áldozatait és az 1956-os forradalom hőseit is.


2001-ben pedig törvény rendelkezett a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről. Ezzel állítottak méltó emléket a magyar hősök előtt, akik az ország szabadságáért, függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért harcoltak és áldozták életüket. „A magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítja" - írja a törvény.


(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld

Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás

2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld

A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között

Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.

2026. Február 25. 07:15, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország nyitott a diverzifikációra