Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2010. Augusztus 02. 11:30, hétfő | Helyi
Forrás: Nyugathír

A következő évadban sem változnak a jegy- és bérletárak a Győri Nemzeti Színházban

A következő évadban sem változnak a jegy- és bérletárak a Győri Nemzeti Színházban

A 2010/2011-es évadban a nehéz gazdasági helyzet ellenére sem drágulnak a jegy- és bérletárak a Győri Nemzeti Színházban. Ez nem volna lehetséges, ha Győr önkormányzata nem tekinte

"Valamikor a múlt év végén, amikor ezt az idei színházi évadot terveztük és összeállítottuk, három fontos cél lebegett a szemünk előtt: az első, és talán a legfontosabb, hogy hűséges, minket kitartóan támogató, lelkes, eredményeinket elismerő, hagyományosan színházbarát, ugyanakkor kellően kritikus közönségünket továbbra is változatos, igényes műsorral, magas színvonalon tudjuk szolgálni, úgy, ahogy eddig is tettünk, vagy tán még jobban. A Győri Nemzeti Színház egyik legnagyobb értéke: a közönsége. Ezt tudjuk, és továbbra is azt a korszerű népszínházat képviseljük, amire ez a közönség fogékony, amit a igazán magáénak érez, és amiért hétköznap és ünnepnap örömmel jár színházba.

Ezzel együtt örömmel mondhatjuk, és büszkék vagyunk rá, hogy a nem könnyű gazdasági helyzet ellenére sem a műsor struktúrája, sem a nagyszínházi bemutatók száma, sem pedig a jegyek és bérletek ára nem változik. Ezt nem tehetnénk meg, ha Győr városa nem tartaná kiemelten fontosnak a Győri Nemzeti Színház és tágabb értelemben a győri kulturális élet támogatását. Ezt a bizalmat ki kell érdemelni.

Második fontos alapelvünk az volt, hogy a darabok kiválasztásakor ne csak arra gondoljunk, hogy ez, vagy az a mű szerepelt-e már a színház repertoárján, hanem arra is, hogy szólítsa meg az embereket, válaszoljon meg gyakran nem túl könnyű morális, történelmi, emberi együttéléssel, társadalmi előítéletekkel kapcsolatos kérdéseket, gondolkodtasson el, szórakoztatva tanítson, adjon katarzist, segítsen eligazodni és élni ebben a nem túl egyszerű világban. A színháznak ma aligha van fontosabb feladata, mint hogy élni segítse az embereket.

Harmadik alapelvünket pedig leginkább egy Márai Sándortól vett idézettel mondhatjuk el, ami a műveltség és kultúra mai szerepéről szól.

Szembenézni a téveszmékkel, szembeszállni az előítéletekkel, ostorozni a tunyaság és kényelmes érdek szülte szülte illúziókat, megszabadítani magunkat és embertársainkat minden divatos, de az idő ellenőrzésén még át nem esett koreszméktől, tisztán látni a kor szellemi zűrzavarában, egy társadalmi, gazdasági és kulturális sorsforduló számumjában megőrizni az értékeket, melyet az európai műveltség értéknek megismert: mindehhez bátorság kell. Az eltömegesedés korában az alkotó szellem vezető jogát hirdetni: bátorság, tehát műveltség kérdése" - írja Nagy Viktor.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 09:11, szerda | Helyi

Hamarosan kezdődik az Öt Templom Fesztivál

Május 9-én, csütörtökön kezdődik az Öt Templom Fesztivál.

2024. Május 08. 08:13, szerda | Helyi

Vakon is lehet teljes életet élni, méghozzá boldogan!

Sáfrányné Kobli Írisz Én csak a szívemmel látok című könyvével ismerkedhettek meg a Széchenyi Egyetem könyvtárában a pedagógus növendékek.

2024. Május 08. 07:13, szerda | Helyi

Matekból is megvolt az írásbeli

Nagy meglepetés nem érhette a diákokat, aki készült, az írásbeli matematikaérettségi első részét nagyobb nehézségek nélkül oldhatta meg.

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.