Városlista
2026. február 25, szerda - Géza

Hírek

2010. Június 02. 12:56, szerda | Helyi
Forrás: InfoGyőr

A megyei Védelmi Bizottság közleménye

A megyei Védelmi Bizottság közleménye

A szélsőséges időjárás következtében kialakult helyzet miatt szerda délelőtt Győrött, a Megyeházán rendkívüli ülést tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Véde

Az ülésen meghallgatták a védekezésben érintett és abban részt vevő szervezetek vezetőinek beszámolóit, így az szak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Megyei Rendőr-főkapitányság, a Magyar Közút Kht. Regionális Főmérnökség és az NTSZ vezetőinek, illetve a Győri Védelmi Bizottság képviselőinek tájékoztatóját. A helyzet áttekintése után a testület két döntést hozott. Támogatja az DUKVZIG-nek a vízügyi szakállamtitkárhoz eljuttatandó - a Cuhai-Bakony-ér kártétele által érintett térségre a rendkívüli vízügyi készültség elrendelését célzó - kezdeményezését,. Dr. Muraközi László, bőnyi polgármester, a helyi védelmi bizottság elnökének kezdeményezésére az MVB javaslatot tesz a Kormányzati Koordinációs Bizottság vezetőjének a honvédségi erő 50 fő, 48 óra időtartamra történő - igénybevételének biztosítására.

A szakemberek véleménye szerint a Cuhai-Bakony-ér tetőzése ma éjjelre várható, előzetes információk alapján nem fogja elérni a két héttel ezelőtt mért maximumot.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 08:23, szerda | Helyi

„A célom és az álmom változatlan maradt: játszani a magyar válogatottban”

Fodor Csenge magyar válogatott kézilabdázó, a Győri Audi ETO KC játékosa reagált Golovin Vlagyimir szavaira. Közleményét változtatás nélkül közöljük:

2026. Február 25. 08:07, szerda | Helyi

Másodszor is távol maradt a Fidesz a közgyűléstől, győriek töltötték meg a dísztermet

Hétfő kora este Pintér Bence polgármester bejelentette, hogy jövő hétfőn ismét megpróbálják elfogadni Győr költségvetését,

2026. Február 25. 07:07, szerda | Helyi

Már a MÁV+ alkalmazásban is elérhetők a győri helyi bérletek (VIDEÓ)

Újabb fejlesztéssel bővült a MÁV+ alkalmazás: már a győri helyi közlekedésben használható bérletek is megvásárolhatók az applikációban.

2026. Február 24. 08:23, kedd | Helyi

Handball Planet: több győri játékost is jelöltek az év csapatába

Fodor Csenge és az Európa-bajnoki bronzérmes Győri-Lukács Viktória is jelölt saját posztján az év csapatába a Handball Planet kézilabdás szakportálnál.