Hírek
2010. Július 07. 08:00, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
A panaszkönyvek után is kutattak a fogyasztóvédők a győri strandon
Ezekben a hetekben végzi a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége speciális nyári ellenőrzéseit. A szakemberek fokozottan vizsgálják a
gy csupán a fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársai álltak a pulthoz, hogy meggyőződjenek a kiszolgálás korrektségéről. Elsősorban a kiadott ital mennyiségére voltak kíváncsiak: a mérés mindenki számára megnyugtató eredményt hozott. A panaszkönyvvel azonban már akadt probléma. Bár az üzemeltető viszonylag jól látható helyre tette ki, a vásárlók nehezen tudtak volna hozzáférni - ez pedig tipikus hibának számít.
A tapasztalatok általános megállapításait a konkrét ellenőrzés ezúttal is igazolta. A felfújható eszközöket is árusító boltban sem volt megfelelő helyen a panaszkönyv, és az egyik játékról hiányzott a figyelmeztető felirat. Enyhítő körülmény, hogy a hozzá tartozó papíron rajta volt, ez azonban nem elegendő. A felügyelők vizsgálták a fürdő egyes berendezéseit, például a csúszdát is, szerencsére említésre méltó szabálytalanságot nem találtak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
