Hírek
2010. Október 17. 07:45, vasárnap |
Sport
Forrás: NSO
A Veszprém nyerte a veretlenek csatáját
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 4. fordulójában az MKB Veszprém hazai pályán 31–28-ra legyőzte a dán Koldingot, ezzel egyedül maradt százszázalékos a csoportban.
Két, eddig százszázalékos csapat találkozott a B-csoportban: az MKB Veszprém a dán Koldingot fogadta. A lényeg a szombati győzelem – állította a BL-góllövőlistát vezető Marko Vujin, a hazaiak jobbátlövője, aki az utóbbi napokban (kiemelkedő játéka mellett) a 2012-től érvényes kieli előszerződése miatt is az érdeklődés középpontjába került.
A volt veszprémi Ratko Nikoliccsal felálló Kolding kezdte jobban a meccset, bár az első találat Császár Gábor nevéhez fűződik. Ezután azonban a dánok kézben tartották az egész első félidőt. Érdekes jelenettel indult egyébként a meccs, Lusnyikovnak ugyanis már az első támadás során ki kellett állnia, mert többen voltunk a pályán.
Hiába hárított többször is bravúrral – a 34. születésnapját ma ünneplő – Fazekas Nándor, a Kolding 5–2-re ellépett. Ekkor még Vujin és Terzics találataival sikerült egyenlíteni, de ezután ismét a vendégek percei következtek. 10–6-os dán előnynél Mocsai Lajos kénytelen volt időt kérni, majd beállt Pérez Carlos, aki ismét megmutatta, hogy ott van a világ élvonalában.
Hiába volt egymás után többször is eredményes az MKB balátlövője, Bo Spellerberg révén a Koldingnak rendre megvolt a válasza, és a vendégek 16–13-as előnyénél jöhetett a szünet.
A második félidőre nagyon összekapta magát a Veszprém, feljavult a védekezése, Pérez pedig ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Egy 7–0-s sorozattal indított a hazai csapat, amivel meg is alapozta a folytatást. A Kolding az időkérése után megszerezte első találatát, de ezután már nem tudta megszorongatni a Veszprémet.
A Mocsai-csapat lerohanásból is eredményes tudott lenni, majd Vujin is beköszönt átlövésekből, ez pedig általában nem szokott jót jelenteni az ellenfélre nézve. A hajrában kicsit leeresztett a Veszprém, a Kolding így is csak kozmetikázni tudott az eredményen. A vége 31–28 lett, amivel az MKB őrizte meg veretlen mérlegét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 08:00, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Könnyed sikerrel lépett a bajnoki cím kapujába a Győr
Az éllovas Győr simán, 4-0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó Fizz Liga utolsó előtti, 32. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így egy lépésre került a bajnoki címtől.
2026. Május 01. 11:00, péntek | Sport
Premier League - Az ősi rivális otthonába látogat a Liverpool
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi rangadóján a címvédő Liverpool a Manchester United otthonába látogat.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
