Hírek
2018. Március 12. 07:30, hétfő | Bulvár
Aggódnak Kóbor Jánosért
Kóbor Jánost, az Omega 74 éves frontemberét az influenza döntötte le, ezért sem tudta a héten átvenni a Fonogram Életműdíjat.
Kóbor János súlyos influenzája miatt nem tudta átvenni szerda este a Fonogram életműdíjat, amit a zenekarának, az Omegának ítéltek oda. 40 fokos lázzal feküdt otthon, az ágyból sem tudott kikelni.
A díjkiosztón Benkő László azt mondta, „a Mekinek negyvenfokos láza van, ezért nem tudott eljönni a rendezvényre. Reménykedtünk benne, hogy jobban lesz, az utolsó pillanatig bíztunk benne, hogy végül betoppan, és velünk ünnepelhet. De sajnos nem így lett. Otthon be van bugyolálva, mert az orvos ráparancsolt, hogy nem szabad ilyen magas lázzal bohóckodni, pláne nem ilyen korban. A család meg a menedzserünk vigyáz rá.”
Azt tudni kell Kóbor Jánosról, hogy szinte kerüli az orvosi rendelőt, mert leginkább az öngyógyításban hisz. A Ripost el is érte, és Kóbor, az énekes azt mondta, „életemben nem voltam még influenzás, ezért nem értettem, mi történik velem. Nem tudtam felkelni az ágyból, egész nap tévéztem. Iszonyatosan fájt a fejem, a gyomrom, szédültem és rosszul éreztem magam. Három lázmérő volt itthon, de egyik sem működött. A kislányom, Lénácska nézte meg a fejemet, és azt mondta, hogy nagyon forró. Én nem szoktam érezni a lázat se, azt szokták mondani, hogy rossz a termosztátom, mert se a hideget, se a meleget nem szenvedem meg, így a lázat se nagyon érzékelem.”
A zenész azért hallgatott lányára, és felhívta a zenekar orvosát, aki megtiltotta neki, hogy ilyen magas lázzal részt vegyen a Fonogram-díjak átadóján.
Forrás: origo.hu
Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 01. 07:19, hétfő | Bulvár
Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján
Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.

