Hírek
2021. December 02. 20:52, csütörtök | Helyi
Akár 350-el kevesebb pedagógus dolgozhat januártól megyénkben
Rendkívül nehéz lesz a januári évkezdés az oktatási intézményekben, ez derült ki abból az országos felmérésből, amit a Nemzeti Pedagógus Kar készített.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, egyben a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója a Győri Híreknek elmondta, az országos felmérésből az derült ki, hogy 1522 intézményben 3300 olyan pedagógus van, aki nincs beoltva és ezt nem is tervezi. Ezek a pedagógusok pedig a jogszabályok szerint nem kezdhetik meg a munkát januárban.
Győr-Moson-Sopron megyében is aggasztó a helyzet, bár jobb, mint máshol
Horváth Péter ismertette a megyei számokat is: Térségünkben 350 olyan pedagógus van, aki nem élt eddig az oltás lehetőségével, közölük pedig mintegy 200-an nagy valószínűséggel nem is szeretnék beadatni a vakcinát. A szakember elmondta, a régió átoltottság összeségében, jobb, mint máshol, de januártól nálunk is lehetnek feladatellátási nehézségek. Éppen ezért valószínű, hogy már minden iskolában nagyerőkkel dolgoznak azon, hogy hogyan oldják meg az esetleges helyettesítéseket.
De hogy is lehet helyettesíteni ennyi kieső tanárt?
Megoldás lehet csoportok összevonása vagy akár nyugdíjas pedagógusok visszahívása, vagy akár az sem elképzelhetetlen, hogy olyan szakembereket, akik tanfelügyeleti munkákban vettek részt, vagy az Oktatási Hivatalban dolgoznak, ők vállalnának iskolai feladatokat.
Csak az oltás elfogadható
A szakember leszögezte, hogy a rendelet nyíltan és világosan fogalmaz, így nem fogadhatják el az intézmények azt, ha valakinek ellenanyagvizsgálat után van védettségi kártyája. Egy esetben van kivétel, ha egy orvosi szakvéleménnyel támasztják alá, hogy az adott embernél valamilyen oknál fogva nem javasolt az oltás.
Egy év fizetetlen szabadság, majd megszűnik a munkaviszony
Azoknál a pedagógusoknál, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, december 15. az első határidő, eddig kell felvenni a védőoltás nekik, ha ez nem történik meg, akkor az intézmények vezetői felszólítják a munkavállalót, hogy 15 napon belül adassák be a vakcinát. Ha ez sem történik meg, akkor az adott pedagógust fizetésnélküli szabadságra küldik, mindaddig míg az oltást fel nem veszi. Azonban, ha az oltás egy éven belül nem történik meg akkor a pedagógusnak megszűnik a munkaviszonya.
Horváth Péterrel készült vágatlan interjúnk itt tekintehtő meg:
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:

