Hírek
2018. November 07. 16:45, szerda | Helyi
Állás- és Terepbörze lesz a Széchenyi Egyetemen
2018. november 12-én 9-12 óra között, a Széchenyi István Egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszéke és a Szociális Projektinkubátor Alapítvány, Állás- és Terepbörzét szervez.
Önkénteskednél, de nem tudod hol és hogyan?
Akkor ezt a rendezvényt Neked találtuk ki.
Szeretettel várják az érdeklődőket! Lesz lehetőség találni gyakorlati helyet, esetleg munkahelyet vagy olyan szervezetet ahol önkénteskedni lehet.
A rendezvényen, a standok között sétáva, a kar hallgatóinak -szociális munkás, szociálpedagógus, gyógypedagógus, tanító, közösségi és civil tanulmányok (MA), emberi erőforrás tanácsadó (MA) - lehetőségük lesz megismerkedni későbbi gyakorlati helyeikkel, esetleges munkahelyükkel.
Néhány bemutatkozó szervezet a teljesség igénye nélkül:
Iskolakultúráért Egyesület, Munkaerőpiacon maradás Egyesület, Szent Anna Idősek Otthona, Gézengúz Alapítvány, Egyenlő Bánásmód Hatóság, stb.
A rendezvény EFOP projekt keretében valósul meg.
Helyszín: Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar 1-es épületében (9022 Győr, Liszt Ferenc utca 42.)
További információ: dr. Kóbor Krisztina: kobor.krisztina@ga.sze.hu, 70-771-188

Főkép: sze.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
