Hírek
2020. Március 10. 11:13, kedd | Bulvár
Amerikai minisorozat készül Till Attila filmjéből
Noah Wyle, a Vészhelyzet sorozat egykori jól ismert Carter doktora, nemrégiben alapított produkciós cége, a Slippery Moon Productions a Warner Bros. TV-vel közösen minisorozatot fejleszt Till Attila Tiszta szívvel című filmjéből.
"A célunk kettős a sorozattal: egyrészt olyan műsort akarunk csinálni, amit még nem láthattunk tévében, másrészt teljesen át akarjuk formálni a jelenlegi felfogásunkat arról, mi mindenre is képesek a mozgássérültek" - tette hozzá a színész-producer.
A 2017-ben a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra is felterjesztett film a világ számos filmfesztivál díját hozta el, többek között az 57. szaloniki filmfesztivál fődíját, a legjobb filmért járó Arany Alexandert, a legjobb férfi színész díját megosztva a három főhőst alakító színészek – Fenyvesi Zoltán, Thuróczy Szabolcs és Fekete Ádám – között, a franciaországi Arras filmfesztivál filmkritikus zsűri díját, a közönségdíjat és az ifjúsági zsűri "Regards jeunes" díját, a cottbusi fesztiválon a nagyvilág filmkritikusait tömörítő nemzetközi szervezet, a FIPRESCI zsűrije díjazta. A krikusi díj mellé Tilla Attila filmje az ökumenikus zsűri díját is elnyerte Cottbus-ban.
A filmre már korábban is felfigyeltek Amerikában, a 2016-ban 52. alkalommal megrendezett chicagói nemzetközi filmfesztiválon elnyerte a Chicago Sun Times világhírű filmkritikusáról elnevezett Roger Ebert-díjat. Stalter Judittal, a film producerével 2-3 éve vette fel a kapcsolatot Noah Wyle az adaptációval kapcsolatban, azóta folyik a közös munka és a különböző jogi egyeztetések.
A Tiszta szívvel egy 2016-ban bemutatott magyar akcióvígjáték egy kerekesszékes bandáról, ahol két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal. A film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húszéves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak.
A filmet Till Attila rendezte, mely az Oscar-díjas Saul fiá-t gyártó Laokoon Filmgroup gyártásában készült, producere Stalter Judit, Rajna Gábor és Sipos Gábor, operatőre Juhász Imre, látványtervezője Ágh Márton, főbb szereplői Thuróczy Szabolcs, Fekete Ádám, Balsai Móni és Fenyvesi Zoltán.
Forrás: origo.hu
Kép: Laokoon Filmgroup - Thuróczy Szabolcs a képen
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
2026. Március 21. 08:26, szombat | Bulvár
Meghalt Chuck Norris
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris amerikai színész - jelentette be a család Norris Instragram-oldalán pénteken.
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
2026. Március 11. 15:00, szerda | Bulvár
Csaknem kéttucatnyi jéghorgászt mentettek ki a kanadai hatóságok egy Huron-tavon elsodródott jégtábláról
A Huron-tavon elsodródott jégtábláról, helikopterekkel mentett ki az ontariói tartományi rendőrség 23 embert, akik későn vették észre, hogy a jég, amelyen horgásztak, elszakadt a parttól - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
