Hírek
2023. Október 10. 09:16, kedd | Helyi
Ana Gros a szezon végén távozik a győri kézicsapattól
A klub honlapjának hétfői cikke szerint a csapat szeretett volna szerződést hosszabbítani a szlovén jobbátlövővel, ám a játékos úgy döntött, hogy hazájában folytatja pályafutását.
"Ana Gros egy világklasszis játékos, öröm vele együtt dolgozni. Képességeit már az előző szezonban is bizonyította, így már tavasszal megkerestük hosszabbítási ajánlatunkkal. Hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy nem Győrben folytatja pályafutását, hanem privát céljait is mérlegelve hazatér Szlovéniába" – idézte a honlap Endrődi Pétert, a Győri ETO Kft. ügyvezetőjét, aki hozzátette, hogy elfogadták a sportoló döntését.
A 32 éves játékos elmondta, jól érzi magát Győrben és tisztában van azzal, hogy a magyar csapattal van a legnagyobb esélye, hogy trófeákat nyerjen, de a döntés során más szempontokat is figyelembe vett.
"Most azonban eljött az idő, hogy a kézilabda mellett saját magam céljait is szem előtt tartsam. Erre leginkább otthon van lehetőségem, ezért annak ellenére, hogy a klub marasztalt, én a távozás mellett döntöttem. Ez még nem a búcsú ideje, hiszen júniusig mindent megteszek majd a csapat sikereiért a többiekkel közösen. Nagy céljaink vannak, amiket szeretnénk elérni" – mondta Ana Gros, aki 2010 és 2012 között szerepelt először az ETO-ban, majd egy évtizeddel később, 2022-ben tért vissza a csapathoz, melynek színeiben eddig 136 mérkőzésén 484 gólt szerzett.
Foto: Audi ETO
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
