Hírek
2010. Augusztus 27. 07:21, péntek |
Belföld
Forrás: Generali-Providencia Biztosító Zrt.
Árvízkárosult gyermekek a parlamentben
Rogán Antal, a Belváros polgármestere kalauzolta szerdán a Parlamentben azokat az edelényi árvízkárosult gyerekeket, akiket a Generali biztosító üdültet egy héten át a római parti oktatási központjában. A biztosító négy turnusban, ös
„A biztosító munkatársai a kárfelmérések során látták, milyen pusztítást végzett az árvíz az otthonokban. Ezért a munkájuk mellett előbb gyűjtést szerveztek, majd a biztosító pénzzel és eszközökkel is segítette az árvízi védekezést. Most pedig, az árhullám levonultával a gyerekek pihenéséről is gondoskodni kívánunk" - mondta Paál Zoltán, a Generali személybiztosítási területéért felelős ügyvezető igazgatója. A gyerekek elmesélték, hogy éjjel a tűzoltók ébresztették fel őket azzal, hogy azonnal el kell hagyniuk az otthonukat, és a játékmackón kívül mást nem vihettek magukkal a mentőcsónakba. Mások pedig éjjel-nappal rakták a homokzsákot a felnőttekkel együtt.
Nem ez az egyetlen eszköz, amellyel a Generali segítséget nyújt az árvíz sújtotta településeken élőknek. A cég által létrehozott Generali a Biztonságért Alapítvány júniusban közel 5 millió forint értékben ajándékozott eszközöket az árvízkárok enyhítésére. Felsőzsolca és Edelény mentő- és helyreállítási munkálataihoz az alapítvány generátorokkal, szivattyúkkal, csónakmotorral felszerelt csónakokkal, életmentő mellényekkel, valamint a szivattyúk működtetéséhez felhasználható benzinkártyával járult hozzá. Ezt megelőzően a társaság 3 millió forintot biztosított Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, és további 2 millió forintot adott Miskolc város önkormányzatának a károk enyhítésére.
Miután a helyszíni kárfelmérések és a kárrendezés során a biztosító munkatársai maguk is szembesültek a felsőzsolcai tragédiával, adománygyűjtési akcióba kezdtek. A károsultakkal folytatott beszélgetések során kiderítették, hogy mire van a legnagyobb szükségük. Így gyűlt össze az a 40 zsák ruha, 10 zsák játék, 2 nagy karton gyermekruha, 3 nagy doboz mese DVD és több doboznyi edény, amit aztán személyesen szállítottak a településre, és a felsőzsolcai Szent Miklós óvodának adományoztak.
A segítségnyújtáson felül a Generali természetesen továbbra is óriási erővel dolgozik azon, hogy a lehető leggyorsabban megtörténjen valamennyi kárrendezés. A több, mint 75 ezer regisztrált bejelentésből származó becsült kárösszeg meghaladja a 10 milliárd forint. A biztosító a kárügyek több, mint 80 százalékát már lezárta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
