Hírek
2010. Február 05. 08:55, péntek |
Helyi
Forrás: gyor.hu
tadták a Szabadhegyi Orvosi Rendelőt
A József Attila u. 85. szám alatti rendelőt 2010. február 4-én Borkai Zsolt polgármester adta át. Győr-Szabadhegyen egy folyamatos felújítás történik, hiszen a szomszédos gyermekorvosi
Borkai Zsolt polgármester kifejtette, 2006 októbere után elindult egy program, amelynek része a mostani felújítás is, és amelynek keretében az elmúlt időszakban több rendelő is megújult. Hozzátette, az egészségügy nehéz financiális helyzetében az önkormányzat 2010-ben is fokozott figyelmet fordít a háziorvosi praxisok támogatására.
A polgármester köszönetet mondott Panker Mihálynak az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgatójának, a népjóléti osztálynak valamennyi munkatársának, illetve a terület két önkormányzati képviselőjének Simon Róbert Balázsnak és Hajszán Gyulának.
Panker Mihály kiemelte, ezek a beruházások azért fontosak, mert a betegek sokkal kellemesebb környezetbe érkezhetnek, és az orvosok is jobb körülmények között végezhetik gyógyító munkájukat.
Simon Róbert Balázs alpolgármester, önkormányzati képviselő hozzátette, ezzel a fejlesztés nem állt meg, hiszen folyamatban van a Lepke utcában az idősek átmeneti gondozóházának kialakítása.
Dr. Bakos Csaba felnőtt háziorvos munkatársai és a betegek nevében köszönte meg az elkészült felújítást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 13:07, csütörtök | Helyi
Két ügy Pintérékkel szemben
A közgyűlésen kiemelt napirendi pontként tárgyalták a polgármesterrel kapcsolatos fegyelmi és jogi kérdéseket, valamint a korábbi parkolási botrány vizsgálatának eredményeit.
2026. Február 05. 11:10, csütörtök | Helyi
Nem oszlatta fel magát a közgyűlés
A győri városházán tartott közgyűlésen hiába követelte a jelen lévő tömeg a markánsan Fidesz–KDNP-többségű testület feloszlatását, erre végül nem került sor.
2026. Február 05. 08:21, csütörtök | Helyi
Házasság hete 2026 Győrben
Idén ismét megrendezik Győrben a Házasság hetét, amely idén „A hűség szabadsága” mottóval várja a párokat, házaspárokat és minden érdeklődőt.
2026. Február 05. 08:08, csütörtök | Helyi
Könyvet automatából már Adyvárosban is
Könyvkölcsönző automatával bővült az adyvárosi könyvsziget, a berendezés a Kuopio parknál, a „telekönyv-fülke” mellett kapott helyet.
