Városlista
2026. július 24, péntek - Kinga, Kincső

Hírek

2019. Július 10. 15:55, szerda | Belföld

Avar kori fülkesírokat, honfoglalás kori nyomokat találtak Szegeden

Avar kori fülkesírokat, honfoglalás kori nyomokat találtak Szegeden

Késő avar kori fülkesírokat tártak fel egy szegedi családi ház építésének előkészítése során a Móra Ferenc Múzeum régészei. A területet egykor a közgyűjtemény névadója is vizsgálta.

Még Móra Ferenc kezdte el egykor itt az ásatásokat

Móra Ferenc nemcsak híres író, hanem korának elismert archeológusa is volt. Löffler Zsuzsanna ásatásvezető régész szerdán a helyszínen újságíróknak elmondta, a telek ismert régészeti lelőhely volt már korábban is, a környéken az 1930-as években Móra Ferenc, majd 1942-ben Csallány Dezső vezetett ásatásokat.

A két szakember irányításával akkor 339, többségében késő avar kori sírt tártak fel, emellett megtalálták néhány honfoglalás kori temetkezés nyomait is.

A telekhatáron, a feltárási terület nyugati szélén mai is áll még az a több száz éves tölgyfa, melynek árnyékában egykor Móra Ferenc dolgozott.


Egy családi ház építkezése során kerültek elő az értékes leletek

A közelmúltban indult régészeti feltáró munkára egy családi ház építése miatt került sor.

A szegedi múzeum szakemberei összesen 36 sírt találtak, ezek közül nyolcat már a korábbi ásatás során feltártak.

Előkerültek azok az egykori kutatóárkok is, melyeket még Móra Ferenc és Csallány Dezső nyitottak több mint 80 évvel ezelőtt.

A 28 újonnan megtalált közül több az úgynevezett fülkesír.

Ez a temetkezési mód kezdetben feltehetően a sírrablások ellen védte az elhunytak maradványait, később azonban általánossá vált a térségbe élő avarok között a 7. század végén, és a 8. század első felében.


Állva is megmaradhattak az emberi csontvázak

A sírgödörbe egy áldozati állatot - akár egész lovat vagy feldarabolt szarvasmarhát – temettek az elhunyttal együtt, a sír rövid oldalába pedig egy kis fülkét vágtak.

Ebbe a fülkébe csúsztatták az elhunyt maradványait - így történhetett meg, hogy félig dőlve, sőt, szinte állva is megmaradhattak az emberi csontvázak, a felületes szemlélő számára azonban rejtve maradtak.

Az újonnan feltárt sírokban az emberi és állati maradványokon kívül különböző tárgyakat - szíjvégeket, csatokat, ékszereket is találtak a régészek.

Forrás: MTI, origo.hu

Kép: Illusztráció - Wikimedia Commons

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld

Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium

Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot

2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld

Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással

Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.

2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld

NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány

Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében