Városlista
2021. január 17, vasárnap - Antal

Hírek

2012. Május 10. 14:21, csütörtök | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

Az 50. percig vezetett a Fradi Győrben, de előnyben a címvédő

Az 50. percig vezetett a Fradi Győrben, de előnyben a címvédő

A második félidő elején még hatgólos hátrányban lévő Győri Audi ETO KC hazai pályán 37–33-ra nyert a Ferencváros ellen a női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzésén, így 1–0-ra vezet a két győzelemig tartó párharcban.

Az alapszakaszban a két csapat győri mérkőzésén a szünetben 22–9-es félidei eredményt mutatott az eredményjelző, most viszont teljesen más arcukat mutatták a felek. A hazaiaktól hiányzott Hornyák Ágnes, ami igencsak meglátszott az ETO védekezésén.

Már a kezdés is döcögősre sikerült a győriek részéről, de aztán úgy tűnt, magukra találnak, hiszen 5–5-öt követően 9–5-re elhúztak az első negyedóra végén. A Fradi azonban ahelyett, hogy összeomlott volna, egy 6–0-s rohammal válaszolt, és a folytatásban sem vett vissza a tempóból.

Nem könnyítette Karl Erik Böhn helyzetét, hogy Eduarda Amorim a 24. percben már a második kétperces kiállítását gyűjtötte be, a vendégek pedig úgy rohantak át az ETO-n, ahogy általában Görbiczék szoktak aktuális ellenfelükön.

A norvég mester sokáig „tűrte” a látottakat, végül a 28. percben, 15–20-nál kért időt. Játékosai ezután két gyors góllal csökkentették hátrányukat, Jelena Zsivkovics azonban a harmadik hétméteresét is értékesítette, így a Ferencváros 21–17-es előnnyel vonulhatott pihenőre.

A második félidőben már nem Pálinger Katalin, hanem Katrine Lunde Haraldsen védte a Győr kapuját, de eleinte ez sem hozott változást, sőt! A 20. születésnapját szombaton ünneplő Such Nelli, majd Tomori Zsuzsanna is betalált, így már hattal vezetett az FTC (17–23).

Ekkor Amorim vette hátára csapatát, hét perc alatt négy gólt lőtt, a 41. percre pedig teljesen elolvadt a Fradi előnye (25–25). Ez sem törte meg azonban a vendégeket, az időt kérő Elek Gábor megnyugtatta lányait, akik ennek hatására ismét megléptek három góllal (25–28).

A vendégek kapujában Pastrovics Melinda váltotta Alena Abramovicsot – és volt is néhány fontos védése –, a mezőnyben azonban a vendégek kulcsemberei szinte végig a pályán voltak, valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy az utolsó negyedórára elfáradtak.

A Győr az 50. percben megint utolérte ellenfelét, Görbicz Anita és Jovanka Radicsevics vezérletével pedig négy góllal megnyerte a hajrát, a vége 37–33 lett a címvédőnek, amely így, ha nehezen is, érvényesítette a papírformát.

Ezzel csak a mérkőzésnek volt vége, a nézők maradtak a helyükön, mivel fontos és megható pillanatok következtek. Elbúcsúztatták ugyanis Ana Grost, Vérten Orsolyát, végül pedig Pálinger Katalint is, aki az idény végén nemcsak az ETO-tól, hanem az aktív játéktól is elköszön. A győri vezetők ezek szerint nem úgy gondolják, hogy szükség lesz harmadik mérkőzésre a döntőben. A másodikat biztos lejátsszák, mégpedig egy hét múlva.

Ezek érdekelhetnek még

2021. Január 04. 12:04, hétfő | Sport

Tamás Gyula és a 2020-as rallysport

Idén hat autóversenyen láthattuk Tamás Gyula raliversenyzőt.

2020. December 31. 18:00, csütörtök | Sport

Juhász Csabi a Szilveszteri Kakucs Ring Kupán

Szilveszter Kakucs Ring Kupa - 2020.12.28. - Kakucs Ring - Juhász Csaba - Juhász Média Kft - Renault Clio R3.

2020. December 31. 14:07, csütörtök | Sport

Csak egy kör adatott meg

Bencs Gábor Juhász Csabi alkalmi navigátora most visszaült eredeti helyére az öccse, Zoltán mellé.

2020. December 31. 09:15, csütörtök | Sport

Nagy Mátyás 2020-as rally évadja

Villám interjú Nagy Mátyás autóversenyzővel a 2020-as rally szezon végén.