Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. Augusztus 08. 16:04, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Az edzések már megkezdődtek a Nemzeti Kézilabda Akadémián

Az edzések már megkezdődtek a Nemzeti Kézilabda Akadémián

Szeptemberben indul el az oktatás, ám az edzések már megkezdődtek a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián.

Mocsai Lajos, a férfiválogatott szövetségi kapitánya, az intézmény főigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy hosszú előkészítő munka után kezdődhet el szeptemberben az oktatás az akadémián. A tréningek pedig július 29-én indultak a középiskolát kezdő korosztály legtehetségesebb fiataljaival.
A szakember hangsúlyozta, hogy az akadémia a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlásképzési rendszerének fontos építőeleme lesz, s az államilag támogatott képzés a későbbiekben a felnőttválogatott alapját adhatja. Az akadémia több középiskolával és felsőoktatási intézménnyel is együttműködési megállapodást kötött, miután az intézmény egyik legfontosabb célja, hogy több nyelven beszélő, művelt fiatalokat neveljen.
A sajtóeseményen Szabó György, az akadémia központjának, a balatonboglári Urányi János Sport- és Szabadidőközpontnak az igazgatója kiemelte: a Nemzeti Kézilabda Akadémia léte nem jelenti azt, hogy a helyi sportolni vágyó lakosok elől elzárnák a sportcsarnokot. Amint fogalmazott: az intézmény és a helyi önkormányzat a lakók érdekeit szem előtt tartva alakítja ki együttműködését.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 13. 10:00, szombat | Sport

Vb-2026 - Paraguay ellen meggyőző játékkal és győzelemmel kezdtek az amerikaiak

A társházigazda amerikai válogatott könnyedén, 4-1-re verte a paraguayi csapatot pénteken a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság D csoportjának nyitófordulójában.

2026. Június 12. 15:00, péntek | Sport

FIFA-világranglista - Három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

A magyar válogatott három helyet javítva a 39. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet a világbajnoki címvédő Argentína vezet.

2026. Június 12. 07:15, péntek | Sport

Vb-2026 - Kétgólos mexikói győzelem és három piros lap a nyitómeccsen

A társházigazda Mexikó 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén, amelyen három piros lapot is kiosztott a játékvezető.

2026. Június 10. 16:00, szerda | Sport

Otthonában gyógyul Christian Eriksen

Christian Eriksen, a dán labdarúgó-válogatott középpályása már családja körében, odahaza gyógyul, miután kiengedték a kórházból.