Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2024. Június 30. 08:15, vasárnap | Helyi

Az egyházmegye közleményben reagált Benkovich Ferenc nyugdíjazására (is)

Az egyházmegye közleményben reagált Benkovich Ferenc nyugdíjazására (is)

A hosszú szövegben van, ami teljesen világos, és olyan is, ami nehezen értelmezhető.

Június 15-én Veres András győri megyéspüspök kihirdette, hogy nyugdíjazni fogja Győr legismertebb plébánosát, Benkovich Ferencet. Azóta Magyarósi Csaba vlogger majdnem egyórás videót készített a hívekkel, a riportfilmet mostanáig 80 ezren nézték meg.

Minden bizonnyal erre reagál közleményben az egyházmegye, ami így szól: „A győri Szentlélek Plébánia lelkipásztori, személyi ügyével kapcsolatban kijelentjük, hogy előzetesen részletes, személyes egyeztetésre került sor, amelyet valamennyi érintett megértett és elfogadott.”

Hívek és Benkovich Ferenc – ezt a korrektség miatt hozzá kell tenni – másképp látja, az atya a Szemléleknek azt mondta, „Jeleztem a püspöknek, hogy szeretnék maradni, kértem, adjon még egy kis időt. Aztán, ahogy említettem, telefonon közölte, hogy augusztus elsejével nyugdíjba helyez, és hát eléggé kemény hangon mondta a dolgokat. Mehetek, nem kell annyit dolgoznom, szabad leszek, tehetek, amit akarok.”

A közleménynek ezt a részét még viszonylag könnyen lehet értelmezni, de aztán kijelentik: kizárt, hogy „dr. Veres András megyéspüspök bármilyen gazdasági vagy jogi korrupcióban érintetté váljon”. Ilyen ügyekről egyházi berkeken belüli forrásaink sem tudnak.

Végül még egy sérelemről tesz említést a közleményt két aláírója, dr. Reisner Ferenc általános püspöki helynök és Maróti Gábor bírósági helynök. „A nyilvános platformokon terjesztett, a gyermekeket ért bűncselekmények elfedése összefüggésében hangoztatott vádakkal szembeni objektív valóságnak megfelelően az Egyházmegyében a vatikáni normatív elvárások alapján működő Gyermekvédelmi Bizottság tevékenységi keretében történik valamennyi ilyen ügy nyomon követése és kivizsgálása, szükség szerint a bűnüldöző hatóságok bevonásával.”

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.

2026. Március 20. 08:06, péntek | Helyi

Kevesebb a beteg, de még nincs vége a szezonnak

Nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek szervezetét is megviselheti a hirtelen jött felmelegedés.

2026. Március 20. 07:05, péntek | Helyi

Látványtelepítés lesz Halak napján a Mosoni-Dunába

A Víz Világnapja és a Halak Napja alkalmából ismét látványtelepítéssel készül a megyei horgász szövetség pénteken.

2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi

Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés

Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.