Hírek
2015. Szeptember 10. 09:26, csütörtök | Helyi
Az ifjúságnak ajánlja az idei színházi évadot a Győri Nemzeti Színház igazgatója
Az ifjúságnak ajánlja a 2015-2016-os színházi évadot a Győri Nemzeti Színház igazgatója - erről beszélt Forgács Péter a társulat évadnyitó társulati ülése után.
A teátrum vezetője részletezte: hat nagyszínpadi, két kisszínpadi és három gyermekbemutatót tartanak a szezonban. Ezek mind olyan darabok, amelyekben megjelenik az ifjúság, a fiatalság és a jókedv - tette hozzá.
Indokaként a színház ifjúságnevelő szerepét és az e korosztályban növekvő bérletvásárlást jelölte meg. Tavaly összesen több mint tízezerötszáz bérletet értékesítettek, amely mintegy tíz százalékkal több az előző évi eladottnál.
A nagyszínházi előadásokról szólva elmondta, hogy bemutatják Lev Tolsztoj Anna Karenina című drámáját, amelyet Csiszár Imre visz színpadra. Szűcs Gábor rendezésében láthatja a közönség Richard Rodgers és Oscar Hammerstein A muzsika hangja musicalét, Kerényi Mihály rendezésében Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, és az itthon utoljára mintegy hetven éve játszott Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov Tizenkét szék című komédiáját, amelyet Bagó Bertalan rendez majd.
Bemutatják továbbá Valló Péter rendezésében William Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én című vígjátékát, az évad utolsó bemutatója pedig a Beatles.hu című zenés darab lesz, amelyet maga a színházigazgató visz színpadra.
A Kisfaludy teremben Simon Kornél rendezésében láthatja a közönség Ken Ludwig: Primadonnák című bohózatát és Egressy Zoltán 4x100 című színművét.A gyermekek Kszel Attila Az ember komédiája című vígjátékát és a Császár keze című színművét láthatják, emellett Lewis Carroll Alice Csodaországban című zenés mesejátékát Erdeős Anna rendezésében.
A teátrum vezetője elmondta azt is, hogy eredményes évre számít, már csak azért is, mert a győri közönség szereti a színházat - zárta Forgács Péter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 08:22, vasárnap | Helyi
Talmácsi és az egyetem közös fejlesztése győzelmet hozott
A motorsportban egyre elterjedtebb az az ergonómiai tankszárny, amelyet Talmácsi Gábor világbajnokhoz kötődő vállalkozás a Széchenyi István Egyetem közösen fejlesztett.
2026. Május 03. 08:08, vasárnap | Helyi
Így futották körbe tűzoltóink a Balatont
Idén újra rajthoz álltak a megye tűzoltói, hogy a NN Ultrabalaton versenyen és körbefutották a „magyar tengert”. A csapat 209 kilométert tett meg 17 óra 32 perc 22 másodperc alatt.
2026. Május 03. 07:07, vasárnap | Helyi
Pintér Bence polgármester: Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket
Győr városvezetése megkezdi az önkormányzati cégek átfogó átvilágítását,
2026. Május 02. 08:22, szombat | Helyi
Per Johansson: Mind a négy csapat képes lehet a győzelemre!
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi székhelyén, az Európai Kézilabdázás Házában sorsolták ki 2026. április 27-én az Raiffeisen Bank EHF FINAL4 WOMEN 2025 elődöntőinek párosításait.
