Hírek
2019. December 19. 06:38, csütörtök | Helyi
Az igazságügyi szakértői kamara is vizsgálódik a győri gyerekgyilkosság ügyében
Vizsgálatot indított a győri gyerekgyilkosság ügyében szerdán a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara - közölte a kamara elnöke.
Agárdi Tamás közleményében felidézte: Varga Judit igazságügyi miniszter kedden levélben fordult hozzá, és a vasárnap Győrben történt kettős gyerekgyilkosság ügyében soron kívüli kivizsgálást, valamint a kamara rendelkezésére álló szükséges intézkedések megtételét kérte.
A miniszter a szakértői törvényre hivatkozott, amely szerint a kamarát képviselő elnök irányítja az elnökség és a bizottságok működését, valamint fegyelmi eljárást kezdeményezhet.
Varga Judit levelében kiemelte, sajtóinformációk alapján korai azt állítani, hogy az eljáró igazságügyi szakértők mindenképpen hibáztak volna, viszont ez az ügy alkalmas arra, hogy megingassa az igazságügyi szakértésbe és ezáltal az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat.
"Mindezek kapcsán szükséges, hogy a felelősségi kérdéseket haladéktalanul tisztázzák" - írta a miniszter.
Agárdi Tamás közleményében azt írja: a kamarának nincs lehetősége arra, hogy érdemben felülbírálja az egyes konkrét ügyekben adott igazságügyi szakértői véleményeket, de a jogszabálysértés, a szakmai szabályok, kamarai szabályzatok, határozatok szándékos vagy gondatlan megszegése fegyelmi vétség.
Fontos rendelkezése még a szakértői törvénynek, hogy a fegyelmi eljárás során szakmai szempontból nem vizsgálható az a szakvélemény, amelyet a bíróság jogerős határozatának meghozatala során elfogadott - tette hozzá az elnök.
Levonják majd a konzekvenciákat
Közölte: mindezekkel együtt a kamara súlyt helyez arra - és a rendelkezésére álló eszközök segítségével mindent megtesz annak érdekében -, hogy az igazságszolgáltatást segítő igazságügyi szakértők a jogszabályok, szakmai szabályok betartásával, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készítsék el a szakvéleményüket.
Agárdi Tamás hozzátette: az ügyben megindított vizsgálatuk során e szempontok érvényesítésével kívánják a konzekvenciákat levonni.
Vasárnap délután Győrben megölte a fiát és a nevelt lányát egy férfi, aki azután öngyilkos lett. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is.
A bűntény után Varga Judit igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el.
Forrás: origo.hu
Kép: 168ora.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:

