Hírek
2010. Június 23. 15:15, szerda |
Helyi
Forrás: Winkler Csaba
Az I. világháború emlékeztetői a Csallóköztől a Muravidékig
Az év elején dr. Szekeres Tamás, a győri Széchenyi István Egyetem rektora és dr. Ottófi Rudolf, Győr alpolgármestere az Universitas-Győr Nonprofit Kft. közreműködésével megker
9 órakor a szlovákiai Nagymegyeren (Velki Meder), a Hősök terén dipl. Ing. Rudicki László polgármester köszönti a csoportot. Horváth Győző népzenekutató hegedűjátéka és a rábaközi Páli Férfikórus műsora után Varga László, a gimnázium tanára szól az emlékműről.
Fél tizenegykor Gútán (Kolárovo), a Hősi emlékműnél Horváth rpád, Gúta polgármestere köszönti az emlékút részvevőit. Doyne Byrd előadásában Somlyó Zoltán A doberdói Mária című verse hangzik el, az emlékműről Kürti Endre mérnök szól.
Az emlékezők 12 órára érnek Vágfarkasdra (Vlcany), s az Emlékparkban Iván Gyula, Vágfarkasd polgármestere és Bedécs Gyula beszél az emlékmű felállításáról, majd a Páli Férfikórus műsora, egy ballagó végzős diák Somlyó Zoltán az Utolsó halott című verse szerepel a műsorban. A községből többen tanultak, tanulnak a Széchenyi István Egyetemen, s az emlékező koszorút az egyetem képviselője és a polgármester helyezi el.
Az emlékezés 15 órakor a burgenlandi Köpcsényben folytatódik. Dr. Ballagi Farkas, a kapuvári Batthyány-Stratmann - díjas nyugalmazott kórházigazgató emlékezik gróf Batthyány-Stratmann Lászlóra, a szegények orvosára. Doyn Byrd Somlyó Zoltán a Fáradt Katona című versét mondja el a város hősi szobránál.
17 órakor Mosonmagyaróváron Thullner István, a kötet egyik szerzője, a helyi Olasz kápolna felújításának kezdeményezője ismerteti a kápolna történetét. A Páliban fél nyolckor, a hősi emléktáblánál tartandó koszorúzással zárul az emlékút pénteki programja.
Szombaton 9 órától Ostffyasszonyfa, a Művelődési ház a helyszín. Az emlékkiállítást Gecse József polgármester mutatja be, a Hadifogolytábor temetőjének történetét dr. Andor Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Vállalat nyugalmazott igazgatója ismerteti. A szombathelyi Vadászlaktanya I. világháborús szerepének megismerése után 15 órától Nikitschben, a Zichy-kastélynál vitéz Somogyváry Gyula emléktáblájánál 16 órától Sopronbánfalván, a temetőnél, 17 órakor Sopronban, a Deák téren lesznek az emlékút állomásai. Fél nyolckor a kapuvári Hősi szobornál Pölöskei Sándor helyi tanár mutatja be az emlékművet. Az emlékút fél kilenckor Csornán, a Rendház előtti téren tartandó emlékezéssel zárul, ahol Túri György, polgármestere, a kötet fő támogatója szól a város első világháborús szerepéről, majd a Páli Férfikórus katonadalokat énekel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 08:21, péntek | Helyi
Női kézilabda NB I – A címvédő Győr tíz góllal verte a Vasast
A címvédő Győr házigazdaként 34-24-re nyert a Vasas SC ellen a női kézilabda NB I-ben.
2026. Február 27. 08:05, péntek | Helyi
Csülökparádé és jótékonysági fánksütés lesz a Dunakapu téren
Csülökparádéra és jótékonysági fánksütésre várnak mindenkit a szervezők most pénteken, szombaton és vasárnap a győri Dunakapu téren.
2026. Február 27. 07:08, péntek | Helyi
Szezonzárót tart az állatkert fényparkja
Még pár napjuk van azoknak, akik nem látták a győri állatkert WildLight Parkját, mert a különleges élménylehetőség vasárnap estig tart. Aztán itt a tavasz.
2026. Február 26. 08:21, csütörtök | Helyi
Az ETO közleményben ítélte el a rasszista megnyilvánulásokat
Közleményben reagált az ETO FC a legutóbbi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt rasszista, gyűlöletkeltő és obszcén szurkolói megnyilvánulásokra.

