Hírek
2010. Május 24. 14:35, hétfő |
Sport
Forrás: NSO
Az ötméteresek ismét az Egernek kedveztek
Nem született döntés a férfi vízilabda bajnoki döntő negyedik mérkőzésének rendes játékidejében, sőt a hosszabbításban sem, így következtek az ötméteresek, amelyet az első találkozóhoz hasonlóan az Eger nyert meg, így 2–2-re m
Az egri győzelem (8-7) után szokatlan időpontban ugyan - a tévéközvetítés miatt rendezték szombat délelőtt a döntő negyedik mérkőzését -, de már a bajnoki aranyéremért csobbant medencébe a Vasas, hogy a Szőnyi úton megvédje a címét.
Talán a korai kezdés miatt, ám kicsit álmosan kezdtek a csapatok, és a szoros védekezésnek köszönhetően az első percekben nemhogy gól, kapura lövés is alig akadt. Már az ötödik percen és egy-egy emberelőnyön is túl jártak a felek, amikor Hosnyánszky Norbert léc alá tartó bombáját nem lehetett hárítani, és ezzel a Vasas szerzett vezetést.
Az Eger hamar egalizált, Biros Péter - akárcsak csak Hosnyánszky - előnyből talált be, a rossz kéz oldalról. A vendégek rengeteg pontatlanságot követtek el támadásban, a legjobb lövőhelyzeteket is elhibázták, így hiába volt jó a védekezésük, a Vasas két találattal is el tudott húzni. Előbb Varga Dénes lőtte ki remekül a felső sarkot, majd Fülöp Bence „lapos" lövése tréfálta meg Szécsi Zoltánt. 3-1
A harmadik negyed hasonlóan indult, mint az első, sokáig nem született találat, mígnem Aaron Feltham 3-2-re módosította az állást. A Vasas kettős emberelőnyt hibázott el, Varga Dániel viszont a következő akciónál javított.
Az Eger azonban - amely a döntő második és a harmadik meccsén sem vezetett! - ekkor begyújtotta a rakétákat: Hegedüs Gábor, majd Kevin Graham góljával egyenlített. A harmad legvégén ugyan Decker Ádám a hálóba kotorta a labdát, ám a játékvezetők szerint csak a dudaszó után.
Az utolsó játékrész elején így Graham gólja már a vezetést (4-5) jelentette a hevesi együttesnek. A feszültség egyre nőtt, szinte forrt a víz, de remek csata zajlott a medencében. Varga Dénes nagy lövése után még védett Szécsi, ám testvére megindulása után ismét előnybe kerültek a piros-kékek. Varga Dániel azonnal gólra váltotta a lehetőségét, ám a találatot visszavonták, Hosnyánszky viszont nem kegyelmezett, védhetetlenül zúdított a hálóba. 5-5
Másfél perccel a vége előtt Binder Szabolcs találata után megint vezetett az Eger, Varga Dánielnek azonban erre is volt válasza: kapásból lőtt a jobb alsó sarokba. 6-6
Következett a hosszabbítás, amelynek első félidejében Kis Gábor harcolt ki ötméterest, amelyet Varga Dániel bombázott a hálóba. Csakhogy fordulás után Birosról lemaradtak Földi László játékosai, a háromszoros olimpiai bajnokkal szemben pedig ezt nem lehet megtenni következmény nélkül: 7-7, jöhettek az ötösök.
A Vasasból Hosnyánszky, Varga Dániel, Kovács Róbert, Katonás belőtte, Varga Dénes a második párban viszont rontott, míg az Egerből Biros, Feltham, Bárány, Kovács Gábor nem hibázott, Varga Zsolt lövését pedig védte Nagy Viktor. Az óriási feszültségben Hosnyánszky másodjára hibázott, Biros góllal válaszolt - A döntő ötödik mérkőzését szerdán 17.45-től rendezik Egerben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2026. Február 21. 17:00, szombat | Sport
IFFHS: kupatörténeti csúcs az FTC-Ludogorec párharc
Futballhistóriai rekordot állít fel a Ferencváros és a Ludogorec azzal, hogy a mostani európai kupaszezonban, a jövő héten ötödször is találkozik egymással - írta pénteki anyagában az IFFHS.
