Hírek
2011. Február 02. 09:15, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Bábolnai betegek: bár Kisbérhez tartoznak, Győrbe jönnének kórházba
Bár Kisbéren van szabad kapacitás a bábolnai betegek ellátátására, a kisváros lakói inkább a győri kórházba járnának. A kérvényeket már minden érintettnek elküldték - írja a kemma.hu. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház el
Azóta szinte folyamatosan bosszankodnak és panaszkodnak - nem csak a bábolnaiak, hanem a banaiak is -, mert nem látják el őket Győrben, hanem Kisbérre kell utazniuk.
A törvény szerint az ellátási területeket úgy kellett meghatározni, hogy azok átfedés és hézagmentesen megfeleljenek az adott régió területének, de a jogszabály lehetőséget biztosít korrekciókra is. Bábolna képviselő-testülete ezért még decemberben, a Kisbéri pedig januárban tárgyalt erről a témakörről. Előbbiek a beutalási rend megváltoztatását kérték, utóbbiak pedig kinyilvánították, hogy továbbra is el tudják látni a rehabilitációra szoruló betegeket és a hormon- illetve anyagcsere zavarral küszködőket, de nem gördítenek akadályt a kérelmezők elé. A kisbériek ezt azután tették, hogy a bábolnaiak megkeresték őket szándékuk támogatása érdekében.
Dr. Horváth Klára bábolnai polgármester egyébként nem csak Kisbérre küldött hivatalos levelet ezügyben, hanem a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnökének, dr. Szakács Imrének is, kérve őt arra, hogy a változásokhoz szükséges hozzájárulást adják meg. Egyúttal mindkét címzettnek jelezte, hogy ha a kezdeményezésüktől számított 30 napon belül az egészségügyi szolgáltatók ellátási területének módosításáról nem tudnak megállapodni, akkor képviselő-testületük felhatalmazása alapján az illetékes ÁNTSZ-hez fordul.
A végső döntés egyelőre nem borítékolható, de az biztos, hogy a kisbéri kórházban valóban nincs CT és izotópos műszer, ennek ellenére továbbra is tudják vállalni még a cukorbetegek gondozását is, mert van szabad kapacitásuk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 09:15, hétfő | Helyi
Világranglista: a legjobbak közé került a győri egyetem
A lista készítői egyebek mellett vizsgálták a publikációk idézettségét és a kutatásból származó bevételeket.
2024. Május 20. 08:15, hétfő | Helyi
Ezért érdemes a hazai földiepret választani
Már kapható a friss magyar földieper. A híradónk által megkérdezett termelő elmondta, jobb lett a termés, mint tavaly, és a minőségére sem lehet panasz.
2024. Május 20. 07:10, hétfő | Helyi
Ennél bájosabbat ma már nem fog látni! – Nyolc fiókát nevel a hattyúpár az adyvárosi 2-es tónál
Nézze meg a fotókat a családról és olvassa el, miért NE etesse őket!
2024. Május 19. 09:16, vasárnap | Helyi
Kulcslyuk műtéthez kapott pénzt a győri kórház helyi vadászoktól
Megyei vadászok a győri kórház gyermekosztályának 1 200 000 forint értékű segítséget „vadásztak össze”.