Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2015. Június 20. 14:37, szombat | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Bajnok a rajtnál

Bajnok a rajtnál

Szántó Nikolettel beszélgettem a Lóerők éjszakája után:

Először is engedd meg, hogy gratuláljak az újabb győzelemhez, jól tudom, hogy ez több mint egy újabb győzelem?
- Köszönöm illetve köszönjük szépen! Sokat jelent számunkra, mert sikerült duplázni, mivel tavaly is mi nyertük meg a Lóerők éjszakáját.

Idén még nem láthattunk versenyezni, mesélnél az idei évedről?
- Sajnos tavaly október óta nem tudtunk versenyen részt venni. A többiek már mentek élesben az évadban, ezért nagyobb volt a kihívás számomra.
A tavalyi év végén úgy tűnt, hogy az idei szezonban külföldön versenyezhetek, de a háttérben történt változások miatt ez még nem valósult meg. Már nagyon hiányzott a versenyélmény, és a Lóerők éjszakája mindig különleges, így boldog voltam, hogy rajthoz tudtunk állni.

Milyen volt számodra a Lóerők éjszakája?
- A pénteki edzésen újra felvettem a versenyhétvégék ritmusát. A szombati edzésen finomítottunk az autó beállításain és sikerült teljesen a pályára hangolódni.
A kvalifikációs körömet a bírák a 9. helyre értékelték, így az először Dely Domonkossal kerültem párba, majd a kvalifikáció nyertese, Simon Csaba következett. A Top 4-ben Hetyési Zsolttal találkoztam. Elől menőként pontosan autóztam, míg hátul haladóként szorosan követtem Zsoltot, amivel sikerült megnyerni a csatát és a döntőbe jutni, ahol Énekes Árpáddal csatázhattunk. A hosszú nap végén mindketten fáradtak voltunk, de mindent beleadtunk és úgy gondolom, látványos csatával zártuk a versenyt.
A bírók döntése alapján, a nagyobb szögek és jobb ívek miatt az én köreim bizonyultak erősebbnek. Árpi megígérte, hogy revansot vesz, én pedig állok elébe.

Jó volt újra találkozni a szurkolókkal és együtt örülni a győzelemnek. Fantasztikus, hogy ismét rengetegen voltak kíváncsiak a versenyre és hogy sokan meglátogattak a depóban is!

Ha már a revans, láthatunk még idén versenyezni valahol?
- Lehetséges, hogy még rajthoz állunk valamelyik futamon itthon vagy Európában. Attól függően, hogy hogyan sikerül a hátteret optimalizálnunk.

Történt valami alapvető változás a csapatnál a téli szünetben?
- Ahogy a mondás tartja, bevált recepten ne változtass.
Az autó átesett egy revízión, de nem módosítottunk rajta. A csapat is a tavalyi felállásban dolgozik. Összeszokott kis csapat vagyunk és mindenki elkötelezett a siker mellett.

- Szeretném megköszönni a családomnak és a szurkolóknak a támogatást, ami nagyon sokat jelent számomra, a csapatomnak az elkötelezettséget és a munkát, a partnereinknek pedig a segítséget!

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Női kézilabda olimpiai selejtező - Magyarország-Svédország 28-25

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

2024. Április 12. 06:46, péntek | Sport

Közel 100 vetélytárssal küzd meg - Gender Tamás Junior

Gender Tamás Junior 2024.04.10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyez.