Városlista
2026. április 29, szerda - Péter

Hírek

2010. Augusztus 06. 14:29, péntek | Kék hírek
Forrás: HírTV

Baleset a 13-ason – több mint 25 milliós kár

Baleset a 13-ason – több mint 25 milliós kár

Ittasan ült volán mögé a csütörtöki, 13-as főúton történt baleset egyik résztvevője – számolt be pénteki közleményében a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A karambolban négyen sérültek meg, az anyagi kár pedig tö

Csütörtökön kora reggel egy szörpöt szállító tartálykocsi és egy autó ütközött össze Nagyigmánd és Kocs elágazásánál, néhány perccel 5 óra előtt. Mindkét jármű felborult, a sérülteket a tűzoltók szabadították ki, majd mind a négyüket átadták a mentőknek.


A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint az autó 25 éves sofőrje nem adta meg az elsőbbséget, és a nyergesvontató elé hajtott. Összeütköztek, majd mindkét jármű az árokba sodródott. Az anyagi kár tetemes, a kocsiban 2 ,5 millió forintos, míg a teherautóban 20 millió forintos kár keletkezett, sőt 3 milliót érő rakománya is odaveszett. Mint kiderült, a személyautó sofőrje ivott, mielőtt volánhoz ült.


(FH)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek

Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben

Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.

2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek

A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.