Hírek
2010. Június 15. 14:21, kedd |
Belföld
Forrás: HírTV
Bevezetheti a hatósági árat a kormány
Az Országgyűlés hétfői ülésén elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a lakossági és kisfogyasztói gáz, valamint az elektromos áram esetében hatósági árat vezet be. A gázellátásról és a villamosenergiáról szóló törvények mó
Orbán Viktor múlt héten kedden a Parlamentben jelentette be a kormány első gazdasági akciótervét, amelynek egyik pontja, hogy befagyasztják az energiaszolgáltatók árait.
A hétfőn elfogadott törvény indoklása szerint „a módosítás során az ármegállapítással szemben támasztott alkotmányossági követelményekkel összhangban biztosítani kell, hogy az egyetemes szolgáltatás ára a hatékonyan működő engedélyes gazdálkodó szervezetek indokolt működési és tőkeköltsége, és összehasonlító elemzések alapján kerüljön meghatározásra".
A javaslat szerint lényeges ugyanakkor, hogy az árak megállapítása során a legkisebb költség elvét is érvényre kell juttatni.
A kormány szerint a törvényjavaslat összhangban van az Európai Unió előírásaival is, a versenyre pedig nincs torzító hatással.
A javaslatot 303 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 20 tartózkodással fogadta el az Országgyűlés.
(FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
