Hírek
2015. Április 20. 17:17, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Bírálják a Merkel-kormány gazdaságpolitikáját a vezető német munkaadói érdekképviseletek
Közös kiáltványban bírálják az Angela Merkel vezette nagykoalíciós kormány gazdaságpolitikáját, és reformokat sürgetnek a legnagyobb német munkaadói érdekképviseletek - írta hétfőn a Bild című lap.
A lap birtokába került dokumentum szerint a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) 2013 decemberében hivatalba lépett kormányának tevékenységét a bürokrácia és a szabályozás túltengése jellemzi, és a berlini vezetés folyton újraelosztási terveket készít. A politikának azonban "osztogatás helyett ismét azzal kell foglalkoznia, hogy miként lehet megtermelni a jólétet" - áll a kiáltványban, amelyben a kétezres évek elején, az SPD és a Zöldek Gerhard Schröder vezette kormánya idején elindított reformprogram, az Agenda 2010 nyomán az "Agenda 2020" kidolgozását sürgetik.
A kiáltvány szerint gondoskodni kell arról, hogy Németországban a jövőben is érvényesüljön a társadalmi igazságosság, és továbbra is "jól és biztonságban" lehessen élni. Ehhez reformok sorát kell elindítani. Elsősorban meg kell szüntetni a beruházásokat hátráltató akadályokat és le kell állítani a munkaerőpiaci szabályozás további kiterjesztésére irányuló terveket - szólították fel a munkaadók a kormányt, amely az utóbbi szűk másfél évben bevezette egyebek mellett nyugdíjkedvezményeket és megteremtette az általánosan kötelező minimálbér intézményét.
A kormánynak továbbá ösztönöznie kell a képzett munkaerő bevándorlását és támogatnia kell a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet kialakítását. Javítani kell a közlekedési infrastruktúra állapotán is, törekedni kell a vállalkozások energiaköltségeinek csökkentésére és erősíteni kell az oktatási rendszert - áll a dokumentumban, amelyet többek között a német iparvállalatok szövetsége (BDI), a munkaadói szövetségek országos szervezete (BDA) és az autóipari vállalkozások szövetsége (VDA) jegyez.
Bírálta a Merkel-kormány gazdaságpolitikáját az egyik legrangosabb kutatóintézet, a berlini DIW elnöke is. Marcel Fratzscher a Berliner Zeitung című lapban hétfőn megjelent interjúban rámutatott, hogy a német gazdaság 2008 óta csupán 6 százalékkal növekedett, ami éves szinten 1 százalék alatti bővülés.
"Ez nem mondható robbanásszerű fejlődésnek", hosszabb időtávot tekintve pedig látható, hogy a spanyol gazdaság az ezredforduló óta 10 százalékkal erősebben növekedik, mint a német, és Németországban minden második ember alacsonyabb reáljövedelemmel rendelkezik, mint 15 évvel ezelőtt - mondta a DIW elnöke.
"Bennünk, németekben van egyfajta elbizakodottság: azt gondoljuk, hogy csak az európai szomszédok szorulnak reformokra, és mi mindent jól csináltunk, holott évek óta halogatunk fontos reformokat. Mindenekelőtt túl kevés a beruházás, pedig ettől függ a munkavállalók termelékenysége, és a bérek és a foglalkoztatottság hosszú távú alakulása. Ezen a téren Németország gyengébben teljesít, mint szinte az összes ipari ország" - fejtette ki Marcel Fratzscher.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.