Hírek
2010. Július 13. 07:29, kedd |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Bíróság előtt a „pelenkás gyilkos”
Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vádjával állt bíróság elé egy bólyi szociális otthon gondozója. Az ügyészség szerint ágyhoz kötözte, majd órákig magára hagyta az egyik beteget, aki a kórhá
A szellemi fogyatékos gondozott úgynevezett kényszeres járó volt, éjszaka nem hagyta aludni a társait. A bűncselekmény elkövetésének napján különösen nyugtalan volt. Az ápoló egy pólóval és egy pelenkával az ágy melletti korláthoz kötözte, hogy ne zavarja a többi ápoltat. A 44 éves nő szabadulni próbált, de elesett. Amikor órákkal később rátaláltak, már nem lélegzett. „A vádlott egy későbbi ellenőrzése során észlelte, hogy a sértett pulzusát nem tudta kitapintani, ezért kolléganője segítségével a rögzítőpelenkát levágták, az ügyeletes orvost értesítették, az ő kiérkezéséig a sértettet újraélesztették, amely sikeres volt. Ezt követően a sértettet a Mohácsi Városi Kórházba szállították, ahol a sürgősségi osztályon végzett beavatkozás ellenére 8 óra 30 perckor elhunyt" - fogalmazott Szabó Szilárd, a Pécsi Városi Ügyészség ügyésze.
A bíróság hiányosnak találta a nyomozati anyagot, ezért módszertani útmutatót kért az egészségügyi minisztériumtól arra, hogy a hasonló esetben miként kell bánni a gondozottakkal.
A tárgyaláson a gondozó vallomást tett. Azt mondta, nagyon sajnálja a történteket, de nem érzi magát bűnösnek. Elsőfokú ítélet szerdán várható.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.
