Hírek
2010. Július 01. 07:37, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: HírTV
Bordélyhálózatot számoltak fel a Dunántúlon
Körmenden egy, Zalaegerszegen két bérleményben is működtetett bordélyt egy ukrán nő és magyar élettársa. A rendőrség a januárban érkezett bejelentés nyomán, e hét elején tartott házkutatást a helyszíneken.
Még januárban érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint a körmendi Rákóczi utca egyik lakásában bordély működik. A rendőrök ezen a héten, hétfőn tartottak házkutatást a bérleményben, ahol két prostituáltat találtak. A két nő részletes vallomásában elmondta, hogy egy ukrán nőnek és élettársának, egy magyar férfinak dolgoznak.
A pár Körmenden kívül Zalaegerszegen működtetett bordélyt, utóbbi helyen két bérleményben is. A házkutatások során a nyomozók megtalálták az ukrán nő által feladott hirdetések számláit. A lányokat futtató pár egy napilapban és az interneten kínálta a 19 és 24 év közötti lányok bájait.
A prostituáltak elmondása szerint fejenként 90-120 kuncsaftot fogadtak havonta, egy légyott ára pedig 6 ezer és 20 ezer forint között volt. Az ügyben kihallgatott prostituáltak zömmel az Alföldről érkeztek a két dunántúli városba.
Az ukrán nő és társa először mindent tagadott a nyomozók előtt, de a nő végül részben beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy ő maga is prostituált, vállalkozási engedéllyel rendelkezik, és a lányokat ő nem alkalmazta, csupán segítette munkájukban. A rendőrség kezdeményezte a nő és a magyar férfi előzetes letartóztatását.
(HavariaPress)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.
