Hírek
2018. Október 31. 08:28, szerda | Bulvár
Börtönbe kerülhet Erdei Zsolt
Erdei Zsolt ökölvívó világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) elnöke egyre nagyobb bajban van. A Bors értesülése szerint a hétfő délelőtti elnökségi ülésen furcsa dolgokra derült fény.
„Nem vagyok tolvaj! Nem loptam el semmit" – mondta az elnöki testület tagjainak Erdei, aki közben akkorát csapott az asztalra, hogy minden lerepült róla. Kikérte magának a vádakat.
"Zsolt akkor készült ki, amikor kiderült, hogy több elnökségi tag rendőrségi feljelentést akart tenni ellene" – mondta egy neve elhallgatását kérő, helyszínen jelenlévő lévő informátor a Borsnak.
"Tudni kell, hogy az elnök egy négyfős brigádot bízott meg az ifjúsági világbajnokság megszervezésével. Ám a szövetség Sz. János és K. Hanna vezetésével teljesen elmebeteg költekezésbe kezdett" - tette hozzá.
Zsolt, becenevén "Madár" sleppje megbízási szerződéssel dolgozott, sőt ezzel párhuzamosan magánvállalkozói számlákat nyújtottak be a rendezési költségek elszámolásáról.
Az elnökség az anomáliák és a felhalmozott 348 millió forintos hiány miatt eljárást kezdeményezett, ami azt jelenti, hogy az ügyészség fogja megállapítani, történt-e bűncselekmény.
"Az elnökségi ülésen részt vett könyvvizsgáló szerint hűtlen kezelés, lopás, csalás és összeférhetetlenség bűntett gyanúja is fennáll" – folytatta a bennfentes.
"A vb-rendezés kapcsán nem volt közbeszerzés, és a költségek végül több száz millió forinttal rúgtak többre a tervezettnél. Rá kellett jönnünk, túlbecsültük Zsoltot, nem való erre a pozícióra. Nem gondoljuk, hogy szándékosan lopta volna meg a szövetséget, de sajnos nem volt megfelelően körültekintő, kihasználták a naivságát. Viszont ő az elnök, minden az ő aláírásával történt, ha megállapítják a bűncselekményt, nem sok esély van rá, hogy megússza a felelősségre vonást. Az általa megbízott menedzser, Sz. János is érzi a vesztét, hiszen közölte az ülésen, csak az ügyvédjén keresztül hajlandó bármilyen kérdésre felelni. Természetes, hogy mindenki lopásról, csalásról beszél. Rengeteg számlát nem látunk, több millió forintnak nincs nyoma, de ami van, az is követhetetlen."
Forrás: origo.hu
Fotó: Csudai Sándor - Origo
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
