Hírek
2010. Szeptember 05. 07:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: HírTV
Botrányos tanévkezdés
Botrányosan kezdődik a tanév a sásdi általános iskolában, mert a 300 milliós felújítás nem készült el időben. Tanítás ugyan hétfőtől lesz az intézményben, de egyes épületek, illetve az udvar továbbra is építési területnek szám
A sásdi általános iskolában 400 gyermek tanul. Az alsósokat már februárban kiköltöztették, hogy a felújítással időben végezhessenek. A munkának azonban csak májusban láttak neki. „Azt ígérték, hogy májusra készen lesz ez az építkezés, hogy utána el tudják kezdeni a másikat. Egyik sem lett igazán kész. Most végül is a kicsiknél megvan, ők be tudnak költözni. De az udvar építési terület, oda nem mehetnek ki a gyerekek. Tornaterem sem lesz. Nem vagyunk igazán nyugodtak" - mondta Bíró Józsefné szülő.
A szülőket se az iskola, se a fenntartó önkormányzat nem értesítette a felújítás csúszásáról. A hozzátartozók augusztus 27-én, egy értekezleten szembesültek a helyzettel. Az ő felháborodásuk miatt halasztották szeptember 6-ra a tanévkezdést. A polgármester elismerte, a csúszás az önkormányzat és az iskola hibája, a munkaterületet ugyanis késve adták át a kivitelezőnek. „Körülbelül hat napot csúsztunk vele, ők is hat napot csúsztak. Jelezték, hogy határidőre át tudják adni az építkezést az iskola belső felújítását, viszont akkor nekünk a hét végén is megfeszített ütemben kellett volna dolgozni, így lehetősége volt a pedagógusoknak kicsinosítani az osztálytermeket" - fogalmazott Székely Szilárd Sásd MSZP-s polgármestere.
A felső tagozatosok épületében délelőttönként tanítanak majd, délután pedig folytatják az építkezést.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
