Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2019. Március 05. 07:40, kedd | Sport

Budapesten rendezik az első World Urban Games-t

Budapesten rendezik az első World Urban Games-t

Szeptember 13. és 15. között Budapest rendezi az első World Urban Games új generációs multisport-eseményt.

A World Urban Games egyfajta „fiatalos sportfesztivál a város szívében”. A kétévente sorra kerülő rendezvény programjába olyan sportágak tartoznak, mint a BMX, a görkorcsolya, a gördeszka, a 3x3 kosárlabda, a teqball és a breaktánc. A 2019-es esemény versenyprogramját még márciusban nyilvánosságra hozzák.

Az esemény megrendezése iránt csaknem 50 város érdeklődött – Budapest mellett például Barcelona, Los Angeles és Tokió –, a pályázati folyamat végére pedig az egyesült államokbeli nagyváros, illetve a magyar főváros maradt versenyben. A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) tavaly novemberben kezdte meg az egyeztetéseket Los Angelesszel az első, idei rendezvényről, de aztán hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutott, hogy „a Budapest által kínált program jobban illeszkedik a GAISF és a World Urban Games jövőképéhez”. A szervezet azt is közölte, hogy a 2021-es esemény megrendezését is felajánlották Budapestnek. „Budapest Európa egyik legfőbb sportfővárosa lett, és többször bizonyította már, hogy alkalmas otthont adni kiváló rendezvényeknek” – írta közleményében a GAISF.

Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos azt mondta, biztos abban, hogy a főváros az első World Urban Gamesen felejthetetlen élménnyel ajándékozza majd meg a sportolókat és a közönséget is. „Budapest nagyszerű történelemmel és kultúrával rendelkezik, és az egyik legjobb hely Európában, ahol a fiatalok élhetnek és dolgozhatnak. A magyar főváros innovatív, amely mindig készen áll az úttörő lehetőségekre.”
Raffaele Chiulli, a GAISF elnöke kijelentette, hogy Budapest „tökéletes helyszíne lesz ennek az izgalmas eseménynek”, és kiemelte a magyar szakemberek elhivatottságát és elkötelezettségét a World Urban Games iránt.

Forrás: turzmus.com

Fotó: pixabay.com

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához

Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.

2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport

Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.

2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport

Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben

Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!