Hírek
2016. Június 25. 16:16, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Bűnmegelőzési tábor Győrújbaráton
A középiskolások számára véget ért a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett prevenciós tábor.
A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2016. június 20-tól 24-ig szervezte meg a Bűnmegelőzési Tábor 2016 nevű rendezvénysorozatát. Az öt napos programon olyan megyei középiskolás fiatalok vehettek részt, akiket iskolájuk delegált, hogy a kortársi kapcsolataikat pozitívan befolyásolják. A táborszervezők a program összeállításánál kiemelt figyelmet fordítottak a gyakorlati ismeretek és tapasztalatok elsajátítására is.

Az eltelt egy hét alatt a táborlakókkal megismertették a rendőrség helyszínelő munkáját, fegyvertechnikai bemutatón láthatták a rendőrségi lőfegyvereket.

Érdekes önismereti foglalkozást tartottak, melyen részt vett a rendőrség pszichológusa is. Kirándulást szerveztek a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba mely során, kenutúrán és környezetvédelmi vetélkedőn vehettek részt, hiszen a környezetvédelem legalább olyan fontos részét képezi mindennapjainknak, mint a bűnmegelőzés.

A programokon a középiskolások a kábítószerek emberi szervezetre és személyiségre káros hatásait megtörtént eseteken keresztül ismerhették meg. A bemutatókon megtapasztalták a táborozók, hogy a bűnözők elfogása érdekében mindent megtesz a rendőrség.

A bűnmegelőzési táborban képviselték magukat a társszervek. Így például látványos bemutatót tartottak a Katasztrófavédelem munkatársai és az Országos Mentőszolgálat is bemutatta a táborozóknak az alapvető elsősegély-nyújtási feladatokat és teendőket.


A bűnmegelőzéssel kapcsolatos mindennapi életet érintő fontos kérdések mellett természetesen a jókedv és a vidámság sem hiányozhatott a táborozók életéből. Esténként tábortűz, langallósütés és szituációs játékok előadása erősítette a közösségi életet.
Az öt napos tábor alatt a fiatalok sok új ismerettel és tapasztalattal gazdagodhattak, ezért a szervezők méltán lehetnek büszkék munkájukra. A célkitűzéseiket elérték, mert a táborlakók a megszerzett tudást és ismereteket a kortársi kapcsolataiknak át tudják adni, ezzel szolgálva és erősítve a bűnmegelőzési célokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi
Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.
2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi
Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.
2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi
Kiszedték az uszadékfát a holtágról
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.
